Vitéz tettek

2019.06.14. 11:28

Történelmi emlékekkel ünnepelt a szövetség

Kitettek magukért a Kossuth Lajos-gimnázium diákjai is.

A Nyíregyházi Rákóczi Szövetség a napokban a Móricz Zsigmond megyei könyvtár kamaratermében ünnepelte a Rákóczi-emlékévet, melynek tiszteletére tárlatot nyitott meg dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő, a több évtizedes múltra visszatekintő szervezet volt elnöke.

A kiállított tárlat anyagai tartalmasak, sokszínűek, figyelemfelkeltőek, az alkotások II. Rákóczi Ferenc családfájáról, a szülőhelyéről, Borsiról és a temetkezési helyéről, a vezérlő fejedelem szabadságharcairól, vitézségeiről, bukásairól mesélnek.

Vitéz tettek

Az ünnepi megemlékezést dr. Szoboszlay György Csaba, a Nyíregyházi Egyetem történettudományi és filozófiai intézetének főiskolai docense tartotta, beszédében a történeti irodalom alapján II. Rákóczi Ferenc eszmei indíttatásaira, szabadságharcaira, győzelmeire, vitézségére fókuszált.

Az emlékműsor és a kiállítás sikeréhez egyaránt hozzájárultak munkájukkal a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 11. évfolyamos diákjai. A Nyíregyházi Egyetem Népzenei Intézetének népi kultúra tagozatos hallgatói a kor népzenei költészetét idézték meg hangszereikkel, a megemlékezésen Martinovszky István tárogatózott.

A 2019-es Rákóczi-emlékév keretében a nyíregyházi rákóczisok ünnepi felvonuláson és koszorúzáson vesznek részt Borsiban, Majtényban pedig – évtizedek óta – megemlékeznek a szatmári béke megkötésének évfordulójáról.

- Komiszár Anna titkár (NYRSZ) -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában