Tiszalök

2019.09.05. 07:00

Amatőrként is maradandót alkottak Tiszalökön

Börtönőrök, védőnők, vállalkozók, tanulók, nyugdíjasok fogtak össze egy közös cél miatt.

Az előadás egyik jelenete | Fotó: KM

A magyar államalapításról Tiszalök önkormányzata is megemlékezett a napokban a város felújított főterén. Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő köszöntötte az ünnepségen megjelent közönséget, majd dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter mondta el gondolatait. Ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a megemlékezés mindig lehetőséget ad arra, hogy visszatekintsünk a múltba, miközben kötelességünk előre is nézni, kitekinteni, mit szeretnénk, mit akarunk a jövőben elérni. Majd hozzátette: Szent István érdeme, hogy felismerte: változtatnia kell elődjeink addigi életmódján, és a magyar nép nyugati kereszténységre térése, a magyar állam megszervezése halaszthatatlan feladat.

Közös a felelősség

– Amit Szent István király megalkotott, megálmodott és intelmeiben megfogalmazott, hogy kell egy ország itt Közép-Európában, kell egy nemzet, amelynek megvan az identitása, megvan az önállósága, az önálló gondolkodása, megvannak a törvényei, az mind a mai napig él és működik. Ez a lényege államalapító István királyunk munkájának – fogalmazott a tárcavezető, végezetül hangsúlyozta: Érdekeinket és értékeinket Szent István utódjaként kötelességünk megőrizni, de közös felelősségünk az ország biztonságának a védelme is.

– Én azt kívánom, hogy béke legyen és biztonság legyen, azt kívánom, hogy haladjunk tovább ezen a megkezdett úton, ne feledjük el, hogy haza csak egy van, a haza sorsáért és jövőjéért mi vagyunk a felelősek. Azt, hogy mit hagyunk az utónemzedék részére, azért mi vagyunk felelősek! – tette hozzá a honvédelmi miniszter.

Megvalósult egy álom

Az ünnepi gondolatok után Lőrinczyné Harászi Andrea református lelkész asszony és Földes Gábor római katolikus plébános megszentelték az új kenyeret, amelynek sütéséhez ugyanazt a lisztet használták, amelyből a magyarok kenyerét is sütötték.

Az előadás egyik jelenete | Fotó: Rokonál Zotya

Az ünnepség műsoráról Tölgyesi Attiláné, a városi művelődési ház és könyvtár igazgatója tájékoztatta a lapunkat.

– Az 54. születésnapját ünneplő Tiszalöki Népzenei Együttes tagjai léptek a színpadra, és moldvai magyar népdallal köszöntötték a közönséget, majd rábaközi és szabolcsi aratódalokból nyújtottak át két népdalcsokrot. Ezt követően az „István, a király” rockopera kivonatos verzióját láthatták az érdeklődők.

– Egy megvalósult álom, egy közösségépítő folyamat és példaértékű összefogás végeredményeként a főtéren több ezer ember előtt bizonyították az előadás szereplői, hogy amatőrként is lehet civil életben maradandót alkotni. Hatvanhat ember volt a színpadon, a legfiatalabb 7, a legidősebb 85 éves volt. A civil életben börtönőrök, köztisztségviselők, védőnők, vállalkozók, óvodapedagógusok, tanulók, gyeden lévő anyukák és nyugdíjasok, akik egy fél éven át egy közös cél miatt dolgoztak, hogy megmutassák a világnak, hogy milyen tehetségesek, és közben rájöttek, hogy milyen jó együtt lenni és együtt alkotni.

– Mindenki számára egy örökre szóló élmény volt, hogy a legendás énekessel, Varga Miklóssal léphetett egy színpadra, aki óriási alázattal állt e nemes ügy mellé. A Koppányt alakító Nagy Szilárd számára is felemelő pillanatokból állt ez az est, valamint Koroknai Árpád is óriási hatással volt a táncosokra már az első próbákon is.

– Nagyon nehéz szavakba önteni azt a katarzist, amely Tiszalök szívében történt aznap este, a jó Isten a tenyerén hordozta ezt a produkciót, mert itt minden szereplő, minden táncos, minden technikus és mindenki, aki a sikerért dolgozott, az a maximumot hozta ki magából.

– Olyan energiák szabadultak fel és hatottak egymásra, és ebből egy olyan sikertörténet alakult ki, hogy nem hittünk a szemünknek. Természetesen az idáig vezető út nem volt zökkenőmentes, mert rengeteg próba, egyeztetés és együtt gondolkodás előzte meg az előadást. Zseniális emberekkel dolgoztunk együtt, akik odafigyeltek minden részletre, és mindent megterveztek.

Alázat és összefogás

– A zenei vezetőnk, Tamás Attila óriási energiával tanította az énekeseket, a koreográfusunk, Thiard-Laforest Csaba bámulatos koreográfiákat talált ki, lelkesen tanított kicsiket, nagyokat. Köszönet illeti Kozákné Szűcs Andrea tanárnőt, aki mindenben segített és együttműködött velünk. Kuthy Patrícia és Illyés Ákos rendezők találták ki a színpadi mozgást, a színpadképet, a fényeket, megalkották a színészekben a karaktereket, mindezt olyan odafigyeléssel és alázattal, hogy mindenki jól érezte magát ebben a produkcióban. A jelmezek Kovácsné Csele Edit ügyes keze munkája által keltek életre. A hang- és fénytechnikusok is profi munkát végeztek, Barna Zoltán és Balogh Zoltán, valamint a fejgépesek, ifj. Benyusz Tamás és Radics Bence. A vállalkozók támogatása nélkül nem tudtunk volna előrehaladni – tette hozzá Tölgyesi Attiláné.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában