Gyöngyfűzés

2020.03.04. 12:31

Gyöngycsodák a könyvtárban

Oncz Illésné nagy betegségből felgyógyulva döntötte el, hogy megpróbálkozik a gyöngyfűzéssel.

Minden a helyére került

– Terápiának indult, szerelem lett belőle – árulta el mosolyogva, fogai közt gombostűvel Tiluska, aki éppen kiállítása anyagát rendezgette, amikor kedd délelőtt találkoztunk a Móricz Zsigmond-könyvtárban. Oncz Illésné másodszor mutatja meg a megyeszékhely közönségének válogatott gyöngycsodáit.

Minden a helyére került

Maga is tervez mintákat

– Nagy betegségből gyógyultam fel öt évvel ezelőtt, amikor egy zsibvásárban sétálgatva megpillantottam egy standot, ahol hasonló kézműves termékeket árultak. Nagyon megtetszettek, jó fél­óráig csodáltam a különböző technikákkal készült ékszereket. Már ott elhatároztam, hogy én is megpróbálkozom a gyöngyfűzéssel. Egyszerű fülbevalókkal kezdtem, majd karkötőkkel, nyakláncokkal folytattam. Aztán jöttek komolyabb gallérok, csipke jellegű és sodrott munkák, és egyre bátrabban használtam a színeket is. Közben folyamatosan kutattam az interneten minták után. Ma már magam is tervezek, szerkesztek motívumokat – mesélt a kezdetekről Tiluska.

Mindig fűzne

– Ha csak egy perc szabad­időm van, ennek szentelem, egész nap fűznék, ha tehetném – jegyezte meg a kemecsei kézműves, akinek munkáiból korábban Nagyhalászban is bemutattak néhányat, köztük azt a nyakláncát, amivel második lett egy versenyen.

Tiluska alkotásaiból ma 16.30-kor nyílik kiállítás a megyei könyvtár társalgójában. A rendezvény háziasszonya Nagyné Petró Viktória, a tárlatot Oncz Illés nyitja majd, közreműködik Illyés Péter előadóművész.

CsA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában