szónokverseny

2020.03.18. 12:05

Megfogalmazhatták forradalmi eszméiket Mátészalkán

Légy te korunk Petőfije! címmel rendeztek a napokban szónokversenyt általános és középiskolás diákoknak.

A verseny első helyezettje, Széles Ernő Erik

Fotó: Bartha Krisztián

A mátészalkai Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ 1848. március 15-e szellemiségét megidézve szónokversenyt hirdetett a helyi általános és középiskolás tanulók számára Légy te korunk Petőfije! címmel.

Az immáron nyolcadik alkalommal megrendezett verseny célja, hogy hozzájáruljanak a jeles esemény megünnepléséhez, animálják a diákokban a magyar ünnepi kultúra megélését, lehetőséget teremtsenek a forradalmi eszmék mai megfogalmazására, valamint bemutassák a verseny során felfedezett tehetségeket.

Egyéniben és csapatban

A megmérettetésre az idén négy általános iskolás és öt középiskolás csapat, illetve egyéni jelentkező nevezett. A beszédeket és a szónokokat szakmai zsűri, Bodnár Attila görögkatolikus pap és Baksa András színész, történész értékelte – tudatta lapunkkal Zsoldos Judit, a kulturális központ igazgatóhelyettese.

Munkában a zsűri, Bodnár Attila (elöl) és Baksa András

A szónokversenyen első helyezést ért el Széles Ernő Erik, a Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium diákja, a második a szintén „eszés” Bereczki Attila lett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a Baross László Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Gimnázium csapata állhatott, melynek tagjai Végh Benjámin, Nagy Máté Tibor és Nagy Patrik Tibor voltak.

A Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola tanulóiból verbuválódott, Juhász Dóra, Demeter Ákos és Demeter Patrik alkotta csapat teljesítményével kiérdemelte a zsűri különdíját.

KM

Borítókép: A verseny első helyezettje, Széles Ernő Erik | Fotó: Bartha Krisztián

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában