Képmás zenekar

2020.04.06. 12:54

Maradj otthon! – üzeni a nyíregyházi együttes

A Képmás zenekart is megihlette a járványügyi helyzet, stílusoson otthon készített videót a dalhoz.

A Képmás zenekar

Forrás: KM-archív

Egyre több előadóművész dönt úgy, hogy az internet segítségével kapcsolatba lép a közönséggel, és egy dallal reagál a jelenlegi járványügyi helyzetre. A nyíregyházi Képmás zenekar is így tett: Maradj otthon című dalukat azzal a céllal írták, hogy a hallgatóságnak egy kis lelki feltöltődést nyújtsanak ebben a nehéz időszakban.

A maguk módján reagálnak

„Nemcsak kenyérrel él az ember, a lelkünk gondozására is igen nagy szükségünk van. Különösen a mostani, sok lemondást, bizonytalanságot, félelmet és sokaknak nagy nehézséget vagy tragédiát hordozó időszakban. A közösségi együttlét hiánya is fokozódó terheket jelenthet mindőnknek. De segíthet ez az időszak a kis örömök értékelésében, az eddig idő hiányában elhanyagolt dolgaink rendbetételében, és az eddigi pörgőbb életünk lecsillapodása után hátha a lelkünk is utolér bennünket. Jó lelkiállapotban pedig sok mindenre képesek lehetünk!” – üzeni az együttes a hallgatóságnak.

A dalhoz stílusosan otthoni körülmények között készült egy videó: a Képmás zenekar énekese, Bolega László egy szál gitár kíséretével, kisfiával közösen adta elő a Maradj ­otthon című szerzeményt.

– Úgy érezzük, hogy az előadóművésznek valamilyen formában reflektálnia kell a jelenlegi helyzetre – mondta el lapunknak Bolega László, a Képmás zenekar énekese. – Mi nem vagyunk orvosok, de a magunk módján szeretnénk mi is felelős­séget vállalni, ezt pedig a zenén keresztül tudjuk megtenni.

A Képmás zenekar 2018 végén jelentette meg Van egy város a szívemben című albumát, melyen a megelőző hét év legmeghatározóbb dalait foglalták össze egy csokorba a közönségnek.

Tavaly számos települést bejártak lemezbemutató koncertjeikkel, melyekből néhányhoz Gerendás Péter is csatlakozott.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában