A vers dalként szárnyaló gondolat, virág a réten

Soha nem érzem úgy, hogy eleget olvastam. Eltérően ifjabb koromtól, ma már több mindent olvasok egyidejűleg, olyat, ami felemel abban, hogy a leírtak további saját gondolatokra sarkalljanak, legyen az könyv vagy folyóirat. Mindenképp igénylem a nyomtatott szöveget, a betűket, mert intim módon magamra maradhatok velük. Amikor én írok, a közlésvágy motivál, az a belső igényem, hogy az általam megélt korszakból itt hagyjak valami hiteleset.

Elmerül, vagy jót derül

A legtökéletesebb műfaj számomra a vers, a költészet, akár szakavatott, akár alkalmi módon írással igényesen foglalkozók fejében fogant. Mert a szó mindenkié! Találkozhatunk grafomániából írott és szűkszavúbb versekkel. Én ez utóbbiakat kedvelem, a jó vers szellős és lényeges, avagy csikoroghatnak is tőle az agykerekek. A legfontosabb az olvasók türelmének tiszteletben tartása. Költőnek lenni nem csak alanyi jog, társadalmi felelősség, kötelezettség is (volt). Úgy tűnik, napjainkban az irodalomhoz fűződő viszonyban már nem feltétlenül mérték az az érték, hogy áll-e „név, avagy kitüntetés” mögötte.

A vers értékét önmaga adja: azzal, hogy létrejött, hogy aki azt megírta, elgondolkodott valamin és megfogalmazta. Versbe illő szavakat, elvont fogalmakat, hasonlatokat, stílust talált ahhoz, hogy ő maga jobban megértsen és megértessen valamit. A szóképek, a gondolatvezetés, a stílus egyedi, a költővel önazonos. Nagy jelentősége nincs, hogy hol jelent meg, méltatták-e az erre illetékesek. Mert a befogadó, az olvasó a lényeg, aki elmerül egy röpke gondolatban vagy épp míves gondolatsorban, érzelmi felindultságban, vagy csak épp jót derül, elérzékenyül a vers által.

A költőnek micsoda öröm olyan verset „szülni”, amikor sikerül olyan érzést, folyamatot, pillanatot megfognia, ami nem megfogható, nem látható. Mert mi is a vers? Sok definíciót megfogalmazhatunk: mélyből feltörő vulkán, megszitált kenyérliszt, dalként szárnyaló gondolat, faggatott ugar, elvetélt szerelem, váratlan kegyelem, virág a réten, szellő tüzes nyárban, rőzse fagyos télben, remény a gödörben, fohász betegségben, színek a beszédben, ima a teremtésben, testnek simogatás, léleknek feltámadás, szellemnek megtisztulás, haza, otthon, család s örökös vágyakozás. A vers éltető, jó vírus. Útjára engedve, elhintve azt, hiszem, hogy valahol, valakikben talajt talál magának, megfogan, és remélhetőleg hatni is tud.