Emlékszel anya?

Megköszönni nekik azt, amit értünk, gyermekeikért tesznek, tettek. Kérem fogadják szeretettel a szívemből jövő sorokat, mely nekik szól:

„Emlékszel anya? Mikor kicsi voltam, milyen voltam?

­Sírtam sokat, vagy nevettem? Vagy csak úgy elvoltam?

Emlékszel anya? Jó voltam, mint egy ma született bárány?

Vagy rossz voltam, mint egy kisördög, vasvillával a hátán?

Emlékszel még anya az első szavamra? Mit mondtam?

Esetleg emlékszel még az első mondatomra?

Mit mondtam először, azt, hogy szeretlek,

mert akárhányszor érdemelnéd, elmondani ezt nem lehet!

Emlékszel még anya? Féltő szavadra?

Hogy mindig aggódtál, ha nem értem időben haza?

És arra emlékszel, mikor valamiért leszidtál?

Én mindig azt hittem, hogy akkor utáltál!

Anya, én emlékszem! Most már felnőttem, s minden egyes pillanatot én is átéltem.

A féltést, az ­aggódást, az örömkönnyeket, anya mégis maradnék még a te kis gyermeked.

Anya, ez a felnőttesdi nagyon komoly dolog!

Sokszor arról álmodok, hogy még kisgyerek vagyok.

Anya, szeretném még sokáig fogni a kezed, simogatni hajadat, s nézni csillogó szemed.

­ ­Letörölni arcodról a boldogság könnyeit.

Felidézni ezerszer életünk legszebb éveit.”

- Orosz Sándorné Éva-Gigi -