nagy-szín-pad

2021.07.23. 11:30

Legyen biztonságos a fesztivál

Szabadtéri rendezvényen a tömeg jelenti a legnagyobb veszélyt, baj esetén is próbáljunk nyugodtak maradni.

BM

Nyáron igen népszerűek a szabadtéri rendezvények, falunapok, fesztiválok, az utóbbi időszak tapasztalata azonban az, hogy bárhol és bármikor lecsaphat a vihar, villámlásokkal, erős, 80-90 kilométer per órás sebességű széllel teheti tönkre a jó hangulatot. Nem véletlen, hogy a nagyrendezvények szervezése komoly előkészületeket igényel a szervezőktől és a hatóságoktól egyaránt.

– A legfontosabb, hogy a jelenlévők veszély esetén a lehető leggyorsabban és biztonságban el tudják hagyni a helyszínt, a menekülési útvonalat sötétben, korlátozott látási viszonyok között is jól látható biztonsági jelekkel kell jelezni – mondta Leskovics Zoltán tűzoltó alezredes, hozzátéve: a katasztrófavédelem hatósági szakemberei nemcsak folyamatosan ellenőrzik a rendezvények biztonságát, hanem már a tervezési szakaszban is részt vesznek.

Ne álljunk a fa alá!

A tapasztalatok pedig azt mutatják, minden szabályt igyekeznek betartani a szervezők, emiatt rendezvényt a megyében még nem kellett elhalasztani. Külön szabály vonatkozik a húszezer négyzetméternél nagyobb területen, vagy tízezernél több látogatót fogadó rendezvényeken, ezeken jól látható helyeken felállított kivetítőkön kell bemutatni, hogy mi a teendő veszély esetén.

A fesztiválokon elengedhetetlen a megfelelő létszámú és felkészített biztonsági személyzet, veszély esetén az ő utasításaikat kell követni. A katasztrófavédelem, a meteorológiai szolgálat és a fesztiválok szervezői folyamatos kapcsolatban vannak. Ha az időjárás indokolttá teszi, akár le is állítják a rendezvényt – magyarázta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője. Az alezredes elismerte, a legnehezebb, hogy veszélyhelyzetben is megőrizzük a nyugalmunkat és ne essünk pánikba, mert másokon átgázolva további sérüléseket okozhatunk és akadályozzuk a mentést és a menekülést is; soha ne menjünk a kiáramló tömeggel szemben.

– Senki ne meneküljön vihar idején fa alá. Itt nemcsak a villámcsapástól kell tartani, hanem attól is, hogy a szélben kidőlhet a fa, vagy ágak törhetnek le – sorolta a legfontosabb tanácsokat Leskovics Zoltán. A színpadokon ugyan van villámhárító, tűzoltó készülék, ám erős szél esetén balesetveszélyes lehet a felépített technika is, ezért a színpad közelébe se tanácsos menekülni. Ha van rá lehetőség, stabil épületben keressünk menedéket, amennyiben sikerül eljutni a kocsinkig, ne fa alatt várjuk meg a vihar végét, s ne érjünk a fémrészekhez. A sátor bizonyos esetekben menedék lehet, de csak akkor, ha megfelelően van rögzítve és nem olyan helyen áll, ahol fa dőlhet, vagy faágak eshetnek rá. A telefonunk legyen feltöltve, baj esetén hívjunk segítséget a 112-es segélyhívó számon, a kiérkező tűzoltók, mentők munkáját pedig ne akadályozzuk.

Védjük az otthonunkat is!

Otthon is tehetünk a biztonságunkért, vihar közeledtével az udvaron gyűjtsük össze az olyan tárgyakat – műanyag játékok, bútorok, napernyő –, amiket egy erősebb szél felkaphat. Az állatokat zárjuk biztonságos, védett helyre, csukjuk be az ajtókat és ablakokat, valamint áramtalanítsuk az elektromos berendezéseket – mondta Leskovics Zoltán.

Emlékeztetett rá, a múlt hét csütörtöki vihar is okozott komoly károkat az áram alatt maradt készülékekben, csak aznap közel hatvan riasztás érkezett a katasztrófavédelemhez, három villámcsapás miatt – említette a tűzoltósági főfelügyelő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!