Könyvtár

2021.10.28. 17:39

Zárva lesz a könyvtár, de a rendezvényeket megtartják

Nem hagyják cserben az olvasókat az intézmény munkatársai.

KM

A megyei könyvtár gyermekrészlegében hamarosan felújítás kezdődik, melynek előkészítése miatt november 2–6. között részlegesen zárva tart az intézmény.

Ez idő alatt az olvasók online félretetethetik a vágyott könyveket, illetve 8 és 16 óra között vissza lehet vinni a köteteket. A meghirdetett rendezvényeiket is megtartják, kezdve a november 2-ai, keddi Ringató foglalkozással. Ferenczné Endresz Klára 10 órától a kamarateremben várja a gyerekeket és szüleiket közös játékra és éneklésre. Még aznap 17 órától ismét megnyitja kapuit a Bibliai Szabadegyetem, Hegyes Horváth Géza Járványok a Bibliában címmel tart előadást a konferenciateremben.

Lapunk nyugdíjas munkatársa, Marik Sándor Hullámok szimfóniája című könyvével ismerkedhetnek meg az érdeklődők november 3-án, szerdán 16 órától a kamarateremben. A szerzővel Nyéki Zsolt főszerkesztő beszélget. Nagy Zsuka költő és Béres Tamás író pedig ismét közös műhelymunkára várja a kamaszokat 16.30-tól a Szemle szerkesztőségébe.

Hangszersimogató kicsiknek

Folytatódik a Deák Ferenc Akadémia – november 4-én, csütörtökön 17 órától Nicolae Ceausescuról tart előadást a megyei könyvtár kamaratermében Földes György történész, az MTA doktora.

Babaritmusok, höcögtetők, hangszersimogatás várja a kicsiket és szüleiket Herczku Tünde hangterapeuta vezetésével a Szita-pita pénteken november 5-én 10 órától a kamarateremben.

Ezek is érdekelhetik