Gyógyír a zaklatott léleknek

Neve nem ismeretlen olvasóink előtt, hiszen megható karácsonyi és humoros szilveszteri történetei – így vagy úgy – többször csaltak könnyet a szemükbe. Szabó Veronika nemrégiben kötetbe rendezte hosszabb-rövidebb írásait. Az ősszel megjelent A gyógyír című első könyvéről szerkesztőségünkben beszélgettünk.

Lóca a kapu előtt

– Régóta foglalkozom családtörténet-kutatással, mely során nemcsak a sarkalatos évszámoknak jártam utána, hanem apai és anyai ági rokonaimról egyaránt igyekeztem minél több személyes történetet lejegyezni. Az évek során közel háromszázötven oldalnyi anyagom gyűlt össze, és úgy éreztem, hogy a legszebb, legmegrázóbb, legviccesebb adomákat fel kellene dolgoznom. Ezek a régi, az 1920–50-es évekig visszanyúló falusi történetek a kötet első részében olvashatók – árulta el érdeklődésünkre a nyíregyházi alkotó. Hozzátette: vonzza a vidék, hiszen ott nőtt fel, ma is élénken élnek az emlékezetében a nádfedeles házak, a kis lócák a kapuk előtt. Szívesen hallgatta az akkori öregeket, akik elmesélték, hogyan éltek régen, milyen örömeik és bánataik, szokásaik, hagyományaik voltak. Természetesen ezek is visszaköszönnek a kötetben. A könyv második részének történetei az 1960-as évektől vezetik végig az olvasót napjainkig, a záró blokk azonban teljesen más stílusban íródott, s rövid, humoros, ironikus-önironikus írások kaptak benne helyet.

– A gyógyírt a Rím Könyvkiadó adta ki, az ajánlót Madár János, a Magyar Nemzeti Írószövetség elnö ke írta. Szerencsés vagyok, mert nekem nem kellett „házalnom”, a kiadó vezetőjeként ő ajánlotta fel, hogy megjelenteti az írásaimat. A kötet kétszáz példányban jelent meg, a bemutató szeptember 5-én volt Budapesten, az Ünnepi Könyvhéten, ahol az olvasók mellett a szerzőkkel is megismerkedhettem. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, amiért hálás vagyok; a kritika eddig elkerült, pedig régebben részben ezért is indultam pályázatokon. Tudom, hogy még fejlődnöm kell, így nyitott vagyok az építő gondolatokra, javaslatokra – jegyezte meg mosolyogva.

A könyv borítóján Szaplonczay-Holló László egyik festménye látható, s akár a címadó novella szereplőit is ábrázolhatná.

– A gyógyír egy házaspár története. Az asszony szeretné kicsapongó férjét megzabolázni, ezért egy barátjával elküldi egy tudós emberhez, hogy vegye le róla a rontást. Az egy marék csodatévő füvet ad neki, hogy kifőzve ke­negesse vele az ura hátát, ám a kúra nem úgy sül el, ahogy azt ők kigondolták...

Aktív nyugdíjas

Ahogy mondani szokták, ha egy üzlet beindul, nincs megállás. Veronikának még tele az asztalfiókja novellákkal, és írja az újakat is, és a saját történetét is papírra szeretné vetni.

– Emellett belefogtam egy életrajzi regénybe, aminek az anyai nagyapám áll a középpontjában. Szomorú sorsú ember volt, túlélt két világháborút, ez pedig nyomot hagyott a lelkén. Tanulsággal szolgálhat sokak számára. Szeretem a meséket, szoktam is mesélni különböző rendezvényeken. Magam is írtam jó párat, és gyermekverseim is vannak, elképzelhető, hogy ezt a korosztályt is megszólítom egyszer egy könyvben.

Mivel ránézésre nem lehet megmondani róla, csak beszélgetés közben derült ki, hogy Veronika már nyugdíjas. Kifejezetten aktív, több kulturális egyesület tagja, így soha nem unatkozik.

– Sok időt töltök a családommal, írok, rengeteget olvasok – Móricz Zsigmond a kedvencem –, de nem mondtam le a társaságról és a közös programokról sem. Csak azért, mert az ember nyugdíjas, még nem kell kihátrálnia az életből.