Felszentel, ha megmerítkezünk vizében

Akár egy utazási iroda szlogenje is lehetne: „Térjen vissza velünk Pandorára!” Kit ne csábítana egy ilyen ajánlat? Véleményem szerint mindenkit. Tizenhárom esztendő után végre ismét osztogatják a mozikban a „vouchereket”, a világ pedig viszi, mint a cukrot, még ha kicsit komótosabban is, mint a pandémia előtt. Pandorát mindenki látni akarja, ha bevallják, ha nem. Utána persze lehet ócsárolni az alacsony komfortot, a tengerre néző szűk férőhelyeket, az arcoskodó személyzetet, az elégtelen kiszolgálást, az unalmas, színvonaltalan programokat – legalábbis átvitt értelemben. 
 

Tudunk-e még örülni?

Merthogy amióta vetíteni kezdték James Cameron fenomenális kolonizációs eposzának folytatását, a csapból is ez folyik – tisztelet a kivételnek. Mintha mindent, ami grandiózus, sikk lenne ekézni. Rendezőnk közel negyven éve folyamatosan olyat tudott mutatni a moziban, amitől leesett az állunk. Most meg szinte borítékolni lehetett a pandorai „másodvetésnél” a fanyalgást. Olyan ez, mint amikor ugyanarra a tengerpartszakaszra megyünk nyaralni, mint tavaly. Sehol az újdonság varázsa, és egyébként se tudunk már örülni semminek. Bezzeg a pandémia alatt, beültünk volna bármire, csak ne kelljen otthon a négy falat bámulnunk. (Persze amikor elveszik az ember szabadságát, egy idő után már nem is nagyon igényli.) 
Hogy némely intellektuel kritikus fanyalog, azon már meg se lepődünk. Aki soha nem szerette a színes, látványos, a „család” és a „szeretet” nyálasnak ítélt hívószavaira épülő tanmeséket, ráadásul az experimentális filmeket már bölcsésztanoncként vénásan kapta, a filmszerűtlen és auteur (szerzői) filmek fogadatlan prókátora marad mindörökké. Nem is válhatna jegyzet kritikussá másképpen. Mivel a látványba belekötni nem lehet, marad a fabula. Sablonos, mondják a fanyalgók, persze képtelenek lennének egy működő szekvenciát kiizzadni magukból. És túl hosszú is, teszik hozzá, közben sorozatévadokat ülnek végig egy fenékkel. Tény, ez nem egy Tavaly Marienbádban, amihez egy kritikus nemrég azzal próbált kedvet csinálni, hogy „a lehető legélvezetesebb belezavarodni”. 
 

Vízió, költői látomás 

Értjük azt is: irigységet kiváltó, ha valaki – kreatív művészek garmadáját maga köré gyűjtve – dollárszázmilliókat költhet egy álomra, egyedüliként bebizonyítva, hogy a 3D-s vetítéstechnika képes hatványozni az élményt. Persze szigorúan csak IMAX 3D-ben és HFR (magasabb képkockaszámú) vetítéstechnikával! Sokak szerint aki nem így nézte az Avatar: A víz útja című folytatást, nem is mondhatja magáról, hogy látta. 
Egyébként nem a kritika ellen vagyunk, az építő kritika kulturális érték. A mozi az élményszerzés és a varázslat tere, és a hatása legalább annyira szubjektív, amennyire kollektív, nem lehet mindenki elvárásának megfelelni. A történet bármely más irányt is vehetett volna, de az már nem James Cameron története lenne. Ugyanakkor hiba nem észrevenni: ez a mű is vízió, költői látomás, komoly spiritualitással átitatva. Ráadásul a számok most sem hazudnak, a film ismét kasszát robbantott, és még csak most készülnek moziba a másodszor és harmadszor is újrázni vágyók. 
Az Avatar több ponton gyógy­ír a lélekre, szemkápráztató varázslat, a mozi ígéretének beteljesedése. Olyan, amilyet még soha nem csináltak, egy percig nem untató, az izgalmaknak és az álmélkodásnak egyformán teret adó. A története persze lineáris, hogy mindenki magára ismerhessen benne. Rácsodálkozás ez a film egy tökéletes, a kielégíthetetlen ember fenyegette világra, ahová oly gyakran elvágyódunk két cigicsikk eldobása közben. Pandora akár a Föld is lehetne, ha nem magunkat zárnánk ki a természetből, a full gamer PC-s panelszobáinkban rettegve mindentől, ami élő. 
 

Kivételes alaposság 

Cameron eredetileg sötétebb világot festett forgatókönyvében annál, mint ami a vászonra került, de piacvezetőként a fogyasztói pozicionálásra is gondolnia kellett. Mozija el se készült volna, ha nincsenek előképei – kár is ezzel piszkálni folyton –, és ha nincs Gollum A Gyűrűk Urából. Vele ért el a technika oda, hogy a rendező édesanyjának álmában testet öltött, 12 láb magas kék humanoid is megszülethessen. A technika tökéletesítésére és a történet kibontására elfogyasztott 13 év szintén az alaposság bizonyítéka: nem a gombhoz varrták a kabátot, és a sorozathoz kerestek sztorit, hanem fordítva. Így már nem csak a harmadik részt (Avatar: A magvető) forgathatták le 95 százalékban, illetve a 4. részhez (Avatar: Tulkun lovasa) is elkészültek fontos jelenetek, de az ötödik forgatókönyv (Avatar: Eywa keresése) ugyancsak lezárva. Csak rajtunk múlik, akarjuk-e ezt a káprázatos világot, a Metkayinák és más klánok paradicsomi, gazdag életet adó földjét, bemerítkezve vizében, képzeletben megsimogatva intelligens élőlényeinek buksiját. 
MJ