Kollégáink a kultúra fontosságáról

Bednárik Mónika

Alapvetően határozza meg a világot körülöttem és bennem, hogy kultúránk ezernyi csodája hogyan hatja át az életemet. Azok az élmények, amelyeket a könyvek, verses kötetek, színházi előadások, filmek, hangversenyek, a zene és kiállítások nyújtanak, ahogy elvarázsolnak, felemelnek, másképp láttatnak, s elgondolkodtatnak, ott vannak minden mozdulatomban, a tetteimben és gondolataimban. S ami már sejtszinten beépült, anélkül nem szabad és nem lehet élni, az pedig a mi felelősségünk is, hogy a következő generációkat „kultúrafüggő” nemzedékké neveljük, hogy ők is átéljék a csodát.

Csáki Alexandra

Színház, zene, könyvek, művészetek nélkül olyan lenne az életünk, mint egy üres lakás. A falak ugyan állnak, van tető, víz, áram, fűtés, minden, amire szükségünk van a létezéshez, de otthonnak csak akkor nevezhetjük, ha számunkra kedves emberekkel és tárgyakkal vesszük körbe magunkat, s szépen berendezzük. Ahogy változunk, úgy tologatjuk a bútorokat, festünk, tatarozunk, utolsó erőnkkel is csinosítgatjuk... Egy jó darabbal, koncerttel, tárlattal, regénnyel színt, melegséget, otthonillatot viszünk a falak közé, hogy a puszta létezés helyett gazdagon, tartalmasan, fénnyel az elménkben és a szívünkben.

M. Magyar László

Mivel a kultúra az életem része, a jelentőségén még sohasem gondolkoztam el. A fontosságára, a hiányára valószínűleg akkor döbbennék rá, ha hirtelen az egyik napról a másikra megszűnne, eltűnne. Az azonban biztos, minél többet foglalkozom irodalommal, zenével, színházi világgal, egyre jobban tudatosul bennem, milyen keveset ismerek a kulturális kincseinkből. A bakancslista nemhogy rövidebb lenne, hanem egyre hosszabbodik. S ennek a listának a végén ott található egy nagy adósságom is: bár a magyar operák egy-egy slágergyanús betétdalát jól ismerem, a teljes művek terén van még hiányosságom...

Matyasovszki József

Mindannyian tudjuk, minden a kultúra része, ami körbevesz, de az igazi kultúra mégis az, ami személyiségünk rétegeit gazdagítja, építőköve a jellemünknek. Hogy már az édes anyanyelvem elsajátításakor a magyar kultúra gazdagított, a maga mélységében csak felnőttfejjel eszméltem igazán. Arra is művészet- és művelődéstörténészek ébresztettek rá, hogy a magyar népművészet egyedülálló és kimeríthetetlen kincsünk a világon, akár még életvezetést is tanulhatunk általuk. Akit a mesék univerzalitása, balladáink lokális tanulságai, és népdalaink elementáris ereje vezet, tévútra nem kerülhet. Őrizzük utolsó leheletig!

Miklós István

A magyar kultúra napján Himnuszunk születésnapját ünnepeljük, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy a több mint egy évezredes magyar műveltség nem csupán szép költemények gyűjteménye. Kultúránk fő hordozója a nyelv, melyet sokan a világ egyik legnehezebbjének tartanak, s erre a színes szókészletre Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiként még büszkébben lehetünk. Megyénk nyelvjárása ugyanis különleges, sokszor ízes a záporozó diftongusoktól. Számomra a magyar kultúra napja a megyei identitásról is szól, hiszen nem véletlen, hogy az ország más tájain járva az avatott fül azonnal kiszúrja, honnan érkeztünk.

Száraz Ancsa

Ha Kölcsey kerül szóba, az az egyetemi szigorlat jut az eszembe, amelyen úgy húztam ki tételként a Himnuszt, hogy a vizsgabizottságban ott ült Taxner-Tóth Ernő is. A professzor, aki éppen a Kölcsey Társaság elnöke volt, személyes sértésként élte meg, hogy nem tudtam, Wesselényi Miklósnak hány lovát vették el abban a hűtlenségi perben, amelyben a bárót Kölcsey segítette. A bukástól Csokonai és Madách „mentettek” meg, de jó pár évnek el kellett telnie, amíg jó kedvvel – és bőséggel – el tudtam venni egy Kölcsey-kötetet. Azóta a perbe is beleástam magam, így már tudom, hogy jószágvesztés helyett börtön volt az ítélet...