Oratórium-dráma a tudósok küzdelméről

A Gyógyítók a tizenkettedik drámája.

Olvasván, hallván a Gyógyítók szót, minden más előtt Lukács irgalmassági evangéliumára gondolok. Az Istenember az egész embert, testét-lelkét egyaránt gyógyította. Mélyen megindulva kérdezte a beteszdai beteget: „Meg akarsz gyógyulni?” A dráma egyik főszereplőjének, dr. Béres Józsefnek egyetlen nagy szenvedélye volt: a Megismerés s az életerő erősítése a Béres-cseppekkel. A dráma 1. képében (jelenetében) fölfohászkodik: „Istenem, adj nekem erőt ehhez a küzdelemhez!”

Fazekas István szülőhelye és nevelő földje Szatmár. Ősi, öntudatos kálvinista család sarja: a kuruc-múltú Tyukodon eszmél kisebbik hazájára, a szatmári szólás ízeire, a magyar falu gyökeres istenhitére. Szatmárból Szabolcsba vitt útja, a Kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban érettségizik. (A Diák naplóm 1981-85 egyedülálló olvasmány, kordokumentum a vörös diktatúra éveiről.) A középiskola után a Miskolci Egyetem Jogi Karán szerzet diplomát. Kisvárdára visszatérve ügyész- és ügyvédként végzi munkáját. Ars poeticaként vallja: „Most mint egy bírónak úgy kell eljárnunk a körülmények vizsgálatában…” Első verskötete a Harangok és kereplők harminc éve jelent meg. Beköszöntő verse: Szülőföld. Miért ír? „…kimondani bajunk igazát”. S „az igazság a szeretet szinonimája”. Ez motiválta, ez késztette küzdelemre drámai hősét, Béres Józsefet, és ez ösztökéli Fazekas Istvánt. (A megvádolt történelmi drámájaróla szól.)

Az ezredfordulót követően a Budapest-közeli Százhalombattára költözik a Fazekas-család. Egyre gazdagabban, és hatékonyabban bontakozik ki költői, drámaköltői, műfordítói, prózaírói, újságfőszerkesztői tevékenysége. Olyan főszereplőket választ, akik kizökkent időben állnak helyt, s mindegyikükre jellemző, ami Hamlet-re: „…szalmaszálért is küzd nagyszerűen,/ Midőn becsület, ami fennforog.”

A Gyógyítók oratórium-dráma, több tételes, vallásos hangulatú mű kórussal, s az Élet-Halál nagy, végső kérdéseit feszegeti. Weöres Sándor Theomachia címen alkotott ilyen drámát. Szembesülésre késztet: „...nem rémít a mulandóság (…) mért vagyunk? és meddig élünk? „Töprenghetünk a Majdnem szonett szavain, végül egyetértésre jutunk megállapításaival: „Aki tegnap voltál:/ ma már nem te vagy./ Aki holnap léssz: /ma még nem te vagy.// Csak az emlékezet csalása fűzi/ egy életté a folyamatos halált. „Születnek-halnak az énjeink. Mit tehetünk? Mi dolgunk a világon? küzdeni erőnk szerint a legnemesebekért.” Ez Vörösmarty válasza.

Felütve a Gyógyítókat, alig hisz az emberfia a szemének, döbbenten olvassa (újra) a két főszereplő tulajdonnévként írt alakját: Élet, Halál. Ady juthat eszébe: mindig nagybetűvel írta s mindkettőt egy igével látta el: „élni elhivattam” – „addig is, míg a Halál elhivat,/ Magam vagyok adó, jó s virágos.” A harmadik-negyedik szereplő Júlia és Béres. A Júlia név a Halálon is diadalmas, tragikusan szép, lírai szép szomorújátékot társítja, a Rómeó és Júliát. A Fiú és Júlia megszólalása ezt érzékelteti, megoldása pedig (a 16. képben) e küzdelem sikerét, Júlia hálás köszönetét. A Gyönyörködő esti szonett Fazekas vers váltakozó végigmondása s együttes befejezése elvarázsolja az olvasót-nézőt. „Lelkem lebeg a vágyak vize felett,/ tükrén megválaszt Holdat, csillagot”– mondja a Fiú, mire Júlia így válaszol: „Delejes szemedtől élő tűz emészt,/ szívem zokogva őrli sugarad…” Együtt hangzik a befejezés, a gyógyír az elmúlásra s annak elfogadására: „Szoríts magadhoz, hulljunk csak, mint a kő,/míg elenged minket végleg az idő.”

Kórus folytatja a lágy líraiságú, Radnóti emlékének szentelt Ki csillagra nézett Fazekas-verssel: „Hársillattal/ csobog az este…Ölel, néz a/ tűnődő idő,/ bennünk halál,/ mi belőlünk nő…” Az orfeuszi Rilke kérése ezért illeszthető ide: „Saját halálát add, ó, én Uram,/ mindenkinek…mely önsorsából nő ki lassudan.”

A 4. kép – a színpad misztikus terében – az Élet s a Halál fogadását állítja elénk: ha halálos kórral sújtja a lányt a Halál, elpártol a Fiú. Az orvos közlése lesújtó, áttétes az emlőrákja. Kórus siratja a halandó, az olykor bizony hamar halandó emberi fajt: „Jaj, mivé lesz az ember, jaj, mivé lesz!” Gyorsul a dráma, a Fiú megbocsáthatatlanul megbántja Júliát: „én élettel teli nőt akarok.” „A Kórus „temeti”- a reményvesztett egy Fazekas-elégiával: „Akkor sejted meg égi árnyad,/ mikor fekszel és körülállnak… „Júlia a Lehajolt hozzám c. megszenvedett vers soraival búcsúzik, amit a szerző élete mélységből zokogott fel: „Lehajtom hozzám/ az Éjszaka…hogy élesztőfű se/ rakhasson össze többet..”

Peregnek a képek, ötven percbe sűrül a cselekmény, konfliktusban szikráznak a párbeszédek. Az Orvos a kisvárdai Béres József címét adja Júliának, segíthet baján az életerősítő csepp. A törvénytelen hatalom persze nem értette a töretlen Béres doktor hitvallását: „Az én egyetelen törvényem az élet szolgálata.” A szépirodalom nagyjai álltak mellé. A megyénkbeli Ratkó József szavára hadba szálltak: Nagy László, Déry Tibor, Illyés Gyula, Csoóri Sándor s a többiek. Ratkó ajánlása példa értékű, segít érteni, átélni a Gyógyítókat: „Dr. Béres Józsefnek, Jóska bácsinak – Nagy László helyett is – József-napra és a Költészet Napjára, azzal a megjegyzéssel, hogy legnagyobb ellenfelünk: a Halál, s te Jóska bátyám, legnagyobb ellenfele vagy a Halálnak. Öleléssel, tisztelettel…1978. márc. 17-én.”

Zeneszóra zárja a Kórus a drámát. „Boldog az, ki/csillagra nézett.”

- Bakajsza András irodalmár -