Előadás

2024.05.25. 18:15

Túszejtés a színházban

Száraz Anita

Túszejtés egy zsúfolt színházban: komédia a javából!

Forrás: Fórum Színház

Fotó: Archív

A Fórum Színház és a Szentendrei Teátrum koprodukciójában született meg az Aki túsz, aki nem, jövök! című interaktív túszkomédia, amit május 31-én 19 órától láthatnak az érdeklődők a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban Beleznay Endre és Magyar Attila előadásában. Hogyan lesz egy hétköznapi könyvelőből túszejtő? Az egyik nap még a megszokott életét éli, a másik nap meg arra ébred, hogy túszul ejtett kétszáz embert, és mesterlövészek célkeresztjébe kerül. Reményi Oszkár (Magyar Attila) színre lépésekor a közönség tagjai még nem sejtik, hogy a világ legviccesebb túszkomédiájában hamarosan ők lesznek a túszok, akiken csak Tarnavölgyi Üzgür (Beleznay Endre) túsztárgyaló-celebritás tud segíteni. Történetünk másik szereplője ugyanis a magyar-török származású Tarnavölgyi Üzgür, az ország leghíresebb túsztárgyalója. A bekattant könyvelő esete egyszerű rutinfeladatnak tűnik számára, ám ez az ügy más, mint a többi. A végletekig kiélezett helyzetben Oszkár és Üzgür rájönnek, hogy sokkal több közös van bennük, mint azt először gondolták, a komédiában pedig a nézők is résztvevőkké válnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában