jégkorong

2020.02.07. 08:17

Mint a nagy kedvenc Ovecskin

Már most sincs hiány Nyíregyházán a tehetséges jégkorongozó gyerekekből.

Tavaly nyáron nagy bejelentést tett a Szabolcsi Jégsport Egyesület: a magyar jégkorongsport egyik, ha nem a legfontosabb edzője, Kercsó Árpád átvette az utánpótlásedzői feladatok és a szakmai munka irányítását. A szakember irányításával el is kezdett fejlődni a sportág Nyíregyházán, egyre több gyerek jégkorongozik.

A jövőnek dolgoznak

– Jelen pillanatban nehéz értékelni, mert nem a mának dolgozunk – válaszolt Kercsó Árpád arra, hogyan tudja értékelni az eddigi, nyíregyházi munkáját. – Azt a munkát, amit elterveztünk, hosszú távon érdemes csinálni. Harminc gyerekkel kezdtünk, azóta toboroztunk ötvenet, ma már nyolcva­nan vagyunk.

A városban lelkesek az emberek, és vannak is ügyes csemeték. Már fiatal edzőként is tudtam, hogy jó gyerekkel lehet eredményt elérni, márpedig mi nem gyerekmegőrzést vállalunk. Sikerült őket és a családjaikat is megfertőzni a sportág szeretetével.

Az egyik ilyen „jó gyerek” Teschmayer Ákos. A nyolc és fél éves fiú két évvel ezelőtt kezdett el jégkorongozni. Előbb természetesen korcsolyázni tanult, majd Dósa Sándor motivációjára került be a társaságba. Fedett jégpálya hiányában – és hazai jég nélküli időszakban – átjárt, átjár Debrecenbe.

Nagy öröm, hogy immáron négy hónapig tartó időszakban itthon űzi a sportágat, a Szabolcsi Sólymok U10-es és U12-es csapatában is kiemelkedő játékra képes.

A nagyobbaktól sem fél

– Szeretek korcsolyázni, és tetszett a jégkorong-felszerelés, azonnal érdekesnek találtam a sportágat – mondta Teschmayer Ákos, aki úszásban, kosárlabdában és az amerikai foci flag változatában is kipróbálta magát. – Ismerem Kercsó Árpád korábbi eredményeit, tudom, hogy sok válogatott játékosnak ő volt a nevelőedzője.

Tetszenek az edzések, sokat játszunk, de a taktikát is tanuljuk. Az sem unalmas, amikor nem jégkorongozunk, csak korcsolyázunk, mert akkor sorversenyeket csinálunk. Szoktam a nagyobbakkal is meccset játszani, de egyáltalán nem félek tőlük sem, ki tudom őket cselezni, és lövöm a gólokat, mint a kedvenc játékosom, Alexandr Ovecskin.

Ákos büszke édesapja azt mondja, a gyerekek sportolása mögött nagyon fontos, hogy az edzők mennyire tudják motiválni a szülőket.

– Kercsó Árpád tudja motiválni a szülőt is, ami nagyon fontos, hiszen mégiscsak a szülők hordják hetente többször is edzésre a gyereket – fogalmazott az édesapa. – Egy nagyon jó szülői közösség jött össze, amelynek tagjai nagy áldozatokat hoznak a gyerekek sportolása érdekében.

Nagyon örülünk annak, hogy sikerült Nyíregyházára csábítani egy olyan edzőt, aki országos viszonylatban is kiemelkedő utánpótlás-eredményeket tudhat magáénak.

Már most látható egy laikus szülő számára is, hogy ha a szakemberek szeretnék, akkor néhány éven belül nagyon tehetséges gyerekekre épülő csapatokban, több korosztályban is magasabb szinten jégkorongozhatnának az ifjoncok és szép utánpótlásbázis épülhetne ki a városban.

Hogy többek között mi szükséges ehhez?

– Akartak jönni már mások is az iskolából, és jó is lenne, ha minél több nyíregyházi gyerek kipróbálná a jégkorongot – buzdítja a kortársait sportolásra Teschmayer Ákos.

MK

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában