Emléktábla

2020.06.24. 11:25

Szinte megragad a tekintete

Egyszerre volt megtisztelő és megrázó a fiatalon elhunyt kenus megmintázása.

Boncsér Árpád szobrász két hét alatt mintázta meg Szegedi Ferenc portréját

Fotó: Sipeki Péter

Boncsér Árpád szobrász munkáját dicséri az a tábla, mely az újfehértói sport- és szabadidőközpont névadójának, Szegedi Ferenc helyi olimpikon kenusnak állít emléket.

Boncsér Árpád szobrász két hét alatt mintázta meg Szegedi Ferenc portréját
Fotó: Sipeki Péter

Fényes jövő várt volna rá

– Nagy megtiszteltetés, egyben igen nehéz, lelkileg megrázó feladat volt megidézni ezt a rendkívül jó arcú, határozott és tiszta, merev tekintetű fiatalembert, hiszen nem ismertem őt. Nagy szeretettel mintáztam meg, tudva, hogy kiket és mit hagyott hátra maga után korai halálával, s milyen jövő várt volna rá, ha nem ragadja el mindössze huszonöt esztendősen a betegség. Szubjektív voltam hát, de igyekeztem visszaadni tekintetében a fotóin látott optimizmusát, eltökéltségét, fiatal lendületét – árulta el a vasárnapi névadó ünnepségen a művész, akinek mindössze két hete volt elkészíteni az emléktáblát, ami jól látható helyre került a szabadidőközpont egyik belső falán.

Szegedi Ferenc portréját érdemes másfél méteres távolságból is megvizsgálni – tanácsolta Boncsér Árpád –, így látszik leginkább, tekintete mennyire szuggesztív és szeretetet sugárzó.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában