2021.02.09. 10:21
Még mindig sok a kapott gól
Az első félidőben tartották a lépést a Ferencvárossal.
A kék mezes Nyíregyháza sok gólt engedélyezett ellenfelének
Fotó: Km-archív/sipeki péter
A Nyíregyházi KC NB I/B-s alakulata egy félideig jól tartotta magát, aztán mégis kikapott vasárnap a Ferencváros U22-es csapatának vendégeként (38–29). Bozidar Bursac alakulatának ez volt a nyolcadik veresége, amellyel továbbra is a tabella utolsó helyén állnak.
Erdős Zoltánék rosszul kezdték a mérkőzést, pár perc alatt tetemes hátrányba kerültek.
– Valóban álmosan kezdett a csapat, így a hazaiak 4–0-s sorozattal nyitottak, aztán összekaptuk magunkat, és felvettük velük a versenyt – kezdte lapunk érdeklődésére Bozidar Bursac, a Nyíregyházi KC edzője.
Kihasználták a hibáikat
– A térfélcserét követően elkövettünk pár technikai hibát, amelyet a Fradi kíméletlenül meg is büntetett, ez rá is nyomta a bélyegét az egész félidőre. Elégedett vagyok a srácok hozzáállásával, mentek, harcoltak, mindent beleadtak. Sajnos azonban kevesen vagyunk, így ha alapembereink közül valaki gyengébb napot fog ki, az meghatározza az egész csapat teljesítményét.
A Nyíregyháza 29 gólt dobott, amely idegenben megsüvegelendő teljesítmény, viszont nagyon sokat is kapott.
– A kapusaink nem voltak a helyzet magaslatán, kevés labdával találkoztak, és ezt nem bírta el a csapat. Nagy Levente nem is tartott velünk, mert vasárnap hajnalban felesége fiúgyermeknek adott életet. Sok boldogságot és egészséget kívánunk a szülőknek és a kis Dominiknak!
BB
Kézilabda: NB I/B
További eredmények: Békés–Mezőkövesd 27–31 (12–16), DEAC–Balassagyarmat 32–29 (17–16), Szeged U22–Hatvan 28–23 (12–129)
A bajnokság állása:
1. FTC U22 11 8 1 2 322-277 17
2. Kecskemét 8 6 – 2 243-212 12
3. Ózd 8 5 1 2 199-188 11
4. Mezőkövesd 9 5 1 3 249-239 11
5. Szeged U22 6 4 1 1 153-146 9
6. Békés 8 4 – 4 198-196 8
7. Hatvan 8 3 – 5 218-226 6
8. DEAC 6 3 – 3 145-157 6
9. Mizse KC 9 3 – 6 262-292 6
10. Balassagyarmat 6 2 1 3 164-161 5
11. Vecsés 9 2 1 6 220-231 5
12. Nyíregyházi KC 8 – – 8 205-253 0