kézilabda

2021.07.28. 08:04

Semjénben álmodtak egy merészet

A női és a férficsapat is először játszik majd az NB II.-ben.

BB

A Kállósemjén férficsapata magasabb osztályban folytatja

Fotó: szakosztály

A Fehérgyarmat, a Kisvárda, a Nyírbátor és a Tiszavasvári mellett megyénkből új együttes is indul az NB II.-es bajnokság Észak-keleti csoportjában. A Bécsi János edzette Kállósemjén utcahosszal nyerte meg a megyei bajnokságot, így jogot szerzett az osztályváltásra.

Szeptember közepén rajtol a pontvadászat, így ők már elkezdték a felkészülést, hiszen tisztában vannak azzal, hogy az NB II.-ben magasabb követelményeknek kell megfelelniük.

Futással kezdtek

– A héten elkezdtük a munkát, az első szakaszban a futásé a főszerep, hiszen fizikálisan fel kell készíteni a csapatot a magasabb kihívásokra – kezdte érdeklődésünkre Bécsi János, a Kállósemjén edzője.

– Mindenki munka mellett játszik, így naponta egy edzéssel tudok kalkulálni. Jövő héten már vegyes jellegű foglalkozásokat tartok, a futás és erősítés mellett már a labda is előkerül majd.

Az edzések mellett természetesen felkészülési mérkőzések is szerepelnek a semjéniek programjában.

– Augusztus közepétől igyekszünk minden hétre leszervezni egyet. Ami már biztos, hogy megmérkőzünk a Fehérgyarmattal, a Kisvárdával, a Hajdúnánással, a többi még képlékeny. Ami a keretet illeti, a csapat magja együtt maradt, igazoltunk azonban pár játékost, mert tartósan szeretnénk megragadni a magasabb osztályban. Nálunk folytatja a kapus Nagy Levente és a szélső Horváth Bende­gúz, van két újrakezdőnk is Tiba Szilárd és Hegedűs Gergely személyében – zárta Bécsi János.

A nagyközségnek nem a férfi lesz az egyetlen gárdája az NB II.-ben, a női csapatuk is ebben az osztályban folytatja. Az együttes a férfiakhoz hasonlóan már munkához látott.

– Mi sem tétlenkedünk, hétfőn elkezdtük a foglalkozásokat, heti három alkalommal edzünk, természetesen mint minden csapat, mi is a fizikai alapok megszilárdításával kezdünk, így az első időszakban a futásé lesz a főszerep – mondta Sarca Darius Alex, a kállósemjéni női csapata trénere. – Természetesen mi is játszunk majd edzőmérkőzéseket, főleg megyei csapatokkal, de tervben van egy Mátészalka elleni is.

Az edző azt is elmondta, hogy pár játékossal megerősítik keretüket, igazoltak egy irányítót, várható még egy beálló és egy átlövő érkezése is.

A tervek szerint hazai mérkőzéseit mindkét gárda Újfehértón játssza majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában