Szparika

2021.09.21. 09:50

Nincs semmi pánik, megy tovább a Szpari busza

Szergej Pacaj elégedett, és a csapat már készül a vasárnapi bajnokira.

ML

A duplázó Balogh Norbert mögött Szokol Zsolt

Fotó: nso/Kovács Péter

Mondhatni elmaradt a meglepetés, bejött a papírforma. A Spartacus vasárnap az NB I.-es Honvédot fogadta kupameccsen. A kispestiek jutottak vezetéshez, és az első félidőben nagy lesgóllal növelték az előnyüket. Szünet után még háromszor vették be a mieink kapuját, akiknek csak a szépítésre futotta.

– Az első félidőben pariban voltunk a kispestiekkel, két szép támadást is vezettünk, igaz, nekik is volt két kapufájuk, meg sajnos két góljuk. – kezdte a vasárnapi meccsen történtek summázását Szergej Pacaj, a Nyíregyháza Spartcaus vezetőedzője. – A második, a lesről fejelt azért rosszul esett a csapatnak. Összességében tetszett, ahogy a fiúk játszottak. Persze látszott a különbség, hiszen a Honvéd NB I.-es, de a játékosaim mindent megtettek, amit kértem. Azt is hozzá kell tenni, hogy ilyen összeállításban még nem játszottunk. Három új védő lépett pályára, Galambos nem játszott egy meccset sem. A második félidőt is figyelembe véve elégedett vagyok.

Szerettek volna nyerni

– Ez a kupameccs is fontos volt nekünk, szerettük volna megnyerni. Ráadásul lehetőséget adtunk azoknak, akik a bajnokikon kevesebbszer játszottak. Kikaptunk, de semmi pánik nincs, készülünk, megyünk tovább – így Szergej Pacaj.

A következő fellépés már bajnoki lesz, vasárnap a Csákvár vizitál majd Balmazújvárosban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában