Labdarúgás

2022.09.26. 16:06

Kisvárdaiak a válogatottban

A Kisvárda Master Good csapatától négy labdarúgó hazája nemzeti együttesében szerepel a napokban.

Mario Ilievszki (9) csapatkapitányként játszott

A labdarúgó-válogatottszünet hazánkban arra figyelnek a futballbarátok, hogy felnőtt nemzeti csapatunk milyen eredményeket ért el a Nemzetek Ligájában. A kisvárdaiak és az első osztályú csapatukért szorítók viszont további gárdák eredményeit is figyelemmel követik, ugyanis négy játékos is „hazája szolgálatába állt”. 

Először mindannyian pénteken léptek pályára. Észak-Macedónia U20-as válogatottja a horvátországi Csáktornyán játszott Albánia hasonló korcsoportos legjobbjai ellen. Mario Ilievszki csapatkapitányként kapott szerepet a kezdő tizenegyben, és fontos szerepe volt az északmacedónok 3–1-es győzelmében, hiszen 1–1-es állás után válogatottja második és harmadik gólját szerezte. Ilievszki 75 percet töltött a gyepen.

A román U21-es válogatott Kolozsváron 4–1-re kikapott Spanyolországtól, a magyar útlevéllel is rendelkező, a románokhoz behívott Hindrich Ottó a kispadon foglalt helyet, és nem kapott játéklehetőséget. A románok kedden Hollandiával mérkőznek.
A felnőtt Nemzetek Ligája B-divíziójában a bosnyákok otthonában szereplő Montenegróban Driton Camaj, míg a C-szekcióban a Gibraltárt fogadó Bulgária válogatottjában Janisz Karabeljov is a cserejátékosok között kapott helyet. Mindketten pályára léptek, Camaj a 81. percben, csapata akkor már 1–0-s vesztésre állt, és az is maradt a végeredmény. Camajnak ez volt a második válogatottsága, Karabeljovnak pedig a hetedik, egyben az első, amit kisvárdai futballistaként játszott. Beállásakor, a 71. percben a bolgárok 4–1-re vezettek, és végül 5–1-re győztek. Montenegró hétfő késő este Finnország ellen, Bulgária ugyanekkor Észak-Macedóniában zárja a sorozatot. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában