Labdarúgás

2023.04.06. 12:50

Halálosan megfenyegették a petneházi csodacsatárt

Miután a Philadelphia Union Gazdag Dániel góljával 1–0-s előnyt szerzett a mexikói Atlas ellen a CONCACAF Bajnokok Ligájában, a a magyar játékos halálos fenyegetéseket kezdett el kapni a közösségi médiában – számolt be róla az nso.hu.

A Philadelphiában játszott első mérkőzésen a petneházi kötődésű Gazdag Dániel a 89. percben tizenegyesből juttatta előnyhöz csapatát. A Twitteren azóta több fenyegető üzenet is megjelent a magyar játékosnak és venezuelai csapattársának, José Martíneznek címezve.

„Az embereink már figyelik, hol fog megszállni a csapatotok. Amint kiszálltok a buszból, két 22-es kaliberű golyó megy át a testeteken. Ha nem akartok meghalni, ne gyertek. Nem lesztek üdvözölve” – írta egy felhasználó, a bejegyzéséhez egy pisztolyról készült képet csatolva.

„Töröljétek le ezt a bejegyzést is, ha azt akarjátok, hogy Gazdag így végezze” – jelent meg egy tweet egy férfi levágott, jégkockák és üdítőitalok között hűtött fejét ábrázoló kép mellett.

„A napjaitok megvannak számlálva” – írta egy másik felhasználó egy cetlire, amely elé 6 pisztolytöltényt helyezett, az erről készített fotó pedig szintén elérhető volt egy ideig a Twitteren.

Gazdag Instagram-fiókja is hemzseg a fenyegetőző üzenetektől. A légiós bejegyzései alatt kommentek százait írták guadalajarai szurkolók, akik már „várják” mexikói érkezését.

A visszavágót április 13-án rendezik.

CONCACAF BL

NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Philadelphia Union (egyesült államokbeli)–Atlas (mexikói) 1–0 (Gazdag 89. – 11-esből)

Kiállítva: Santamaría (Atlas, 45+4.)

A párharc visszavágóját jövő szerdán játsszák Guadalajarában.

Video ide kattintva tekinthető meg.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában