Európa Játékok, atlétika

2023.06.21. 20:11

Nyíregyházi futóval harmadik a 4x100-as váltó

Szerdán sűrű programmal folytatódott az Európa Játékok atlétikai programja, vagyis a csapat Európa-bajnokság. A keddihez hasonlóan két nyíregyházi sportolónak szurkolhattunk.

Fotó: Stefan Schurr

A Nyíregyházi Sportcentrum diszkoszvetője, Szikszai Róbert a második dobásával 59.80 méterig jutott, mint később kiderült, ezzel biztosította helyét a legjobb nyolcban, így további kétszer próbálkozhatott. Ott már nem tudott javítani, a hetedik helyen végzett.

A 4x100-as váltó tagjaként Boros Bence is futott. Ő nem először lépett pályára a lengyelországi viadalon, hiszen egyéniben is megmérette magát. Az augusztusi, budapesti világbajnokságra készülő mieink a kiemelt, A-futamban versenyzett és 39.67 másodperccel (összesítésben is) a harmadik helyen zárt.

A magyar válogatott két nap után első helyen áll. Csütörtökre 12 szám maradt, köztük a férfi súlylökés Tóth Balázzsal a mezőnyben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában