Labdarúgás

2023.06.13. 09:34

Válogatott focistával találkoztak hátrányos helyzetű fiatalok

Június 6-án, Székelyen szervezett rendhagyó sportnapot a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió (BTESZ) Alapítvány.

Az alkalmon Lovrencsics Gergő, negyvennégyszeres magyar válogatott focistával találkozhattak tuzséri fiatalok. A Nyíregyházi Sportcentrum részéről pedig Tarjányi István paralimpikon vívó osztotta meg személyes történetét a résztvevőkkel.

A tuzséri Tasak Tanoda diákjai közül sokan tehetségesek a labdarúgásban és iskolai vagy egyesületi szinten játszanak. Közülük tizenöt fiatal vett részt a székelyi halastónál rendezett találkozón, mely során Lovrencsics Gergő labdarúgó osztotta meg tapasztalatait, és motiválta a fiatalokat arra, hogy küzdjenek a céljaikért.

– Legfőképp alázatosnak és kitartónak kell végig maradni. Mindegy, hogy mi történik, mindegy, hogy ki-mit mond. Ha szeretnél játszani, focizni, azért mindent meg kell tenned. Engem ez vitt végig a pályafutásomon. – kezdte gondolatait a labdarúgó, aki arra is felhívta a figyelmet, hogyan vitte előre a szorgalma akkor, amikor mások bulizni jártak és hogyan tudta a focit az első helyre helyezni. A beszélgetés során természetesen szóba kerültek a válogatott meccsek is, különösen a 2016-os Európa Bajnokság és a portugál csapat elleni 3-3-as döntetlen. A jóhangulatú találkozó végén a gyerekek személyes kérdéseire is válaszolt a focista.

Az alkalom másik vendége Tarjányi István paralimpikon vívó volt, aki őszintén mesélt arról, hogyan élte meg azt az időszakot, mikor tolószékbe került és hogyan találta meg a sport. A sikeres vívó bátorította a fiatalokat arra, hogy ne a körülményeikre nézzenek, hanem keressenek célokat és küzdjenek azok eléréséért. – Legyenek céljaitok és legyen akarat bennetek arra, hogy változtassatok. Keressétek a kitörési lehetőséget! Erre pedig a sport nagyon jó eszköz lehet! – mondta a vívó, aki elmesélte olimpiai tapasztalatait is, sőt az érmeit is megmutatta a résztvevőknek.

– A célunk, hogy a gyerekek olyan sportolókkal találkozzanak, akik inspirációt nyújthatnak az álmaik megvalósításához. Reméljük, hogy ez a nap olyan élmény lehet, ami jelentős mértékben befolyásolja a gyerekek jövőképét és céljait. – mondta az alkalomról Bacsó Benjámin, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány elnöke.

A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány mottója: Te jövőnek hívod. Ő álomnak. Mi célnak. Az Alapítvány munkájával a hátrányos helyzetű gyermekek tehetséggondozását támogatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában