Labdarúgás, Nyíregyháza Spartacus FC

2023.09.29. 12:12

A nehezén már túl van a Szpari

Az Eger és a Honvéd elleni meccsek után, már a papíron könnyebb ellenfelek következnek.

Novák Pannáékra (labdával) nem vár könnyű ősz.

Fotó: Klub

Az NB II.-es női labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában a Budapest Honvéd vendége volt a Nyíregyháza Spartacus FC. Már a 14. percben zörgött a háló, Urai Bianka juttatta előnyhöz a Szparit, de Sipőcz Virág a 31. percben egyenlíteni tudott. A második játékrészben ismét ő villant, a 72. percben vette be a vendégek kapuját, majd hét minutummal később Hajpál Melissza állította be a 3–1-s végeredményét.

Kiegyenlítettebb a mezőny

A Szpari négy fordulót követően két győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel a tabella hatodik helyéről várja a folytatást. Az jól látszik, hogy az idei pontvadászat jóval kiegyensúlyozottabb, a Honvéd és az Eger egyelőre veretlen, ellenben mögöttük a Gyula, a Hatvan, a Kazincbarcika, a Nyíregyháza és még az Újpest is elfogadható rajtot vett, ellenben a jánoshalmai Arany Bácska már huszonhét kapott gólnál tart, míg érdekességképpen a Szolnok a 0-27-es gólkülönbsége ellenére sem utolsó. 

Mindebből egyértelműen látszik, hogy a 2023-2024-es idényben nem lesz túl könnyű dolga a nyírségi egyletnek, amely a soron következő játékkörben éppen a Szolnokot fogadja, majd jön az Újpest elleni ugyancsak hazai mérkőzés, amely akár még kiemelt jelentőséggel is bírhat. Mivel a Honvéd és az Eger elleni őszi meccseit már letudta a csapat, így a dobogó megcélozható a lányok számára. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában