Autósport, Kiss Norbert, Révész Racing

2023.09.27. 08:00

Kiss Norbert immáron ötszörös Európa-bajnok

Franciaországban is parádésan versenyzett, így begyűjtötte az ötödik Eb-címét.

Kiss Norbert és a Révész Racing csapata.

Fotó: Révész Racing

Az utolsó előtti fordulóval folytatódott a kamionos Európa-bajnokság, a szakág legjobbjai ezúttal Franciaországban, a legendás Le Mans-i pályán mérték össze a tudásukat. A Révész Racing négyszeres Eb-győztes, egyben címvédő pilótája, Kiss Norbert tetemes pontelőnye birtokában vágott neki a viadalnak. A szombati időmérőn hasonlóan a korábbi fordulókhoz ezúttal is a leggyorsabbnak bizonyult, megszerezve ezzel az első rajtkockát. Az első verseny is jól sikerült, Kiss hamar az élre állt, a folytatásban pedig már csak a középmezőnyben volt harc a helyezésekért, így a magyar pilóta ért célba elsőként.

Tökéletes volt a kamion

– Nagyon örülök ennek a sikernek, bár egy kicsit bizonytalan voltam a rajtnál, féltem, hogy átlépem a megengedett sebességet, így fékeztem – nyilatkozta a célba érkezést követően a közösségi média oldalain Kiss Norbert. – Szerencsére sikerült jól eljönni, majd fokozatosan növelni az előnyt. A győzelemmel újabb fontos húsz pontot szereztünk. Köszönöm a csapatnak, hogy ezúttal is tökéletes autót raktak össze.

A fordított rajtrácsos verseny elején volt egy kis kavarodás, de a szabályok szerint a nyolcadik helyről rajtoló Norbi kimaradt az ütközésekből. Fokozatosan előzgetett, végül negyedikként ért célba, de előtte Halm büntetést kapott, így harmadik lett. Kiss a változatosság kedvéért a vasárnapi időmérőt is megnyerte, így a harmadik futamot is az élről kezdhette. Nagy nyomás volt rajta, ugyanis jól tudta, hogy futamgyőzelem esetén begyűjti az Eb-címet. Az első rajt jól sikerült, de mivel egy kamionnak a pályán akadt technikai gondja, így piros zászlóval megállították a versenyt. A megismételt rajtot is jól kapta el a magyar pilóta, ám Lenz bebújt mellé, és a második kanyarból a német jött ki jobban. A második körben aztán Norbi kifékezte riválisát és átvette a vezetést. A folytatásban aztán a címvédő gyorsan két másodperces előnyt épített ki magának, végül magabiztos győzelmet aratott, ezzel ötszörös Európa-bajnok lett, a Révész Racing pedig megszerezte a harmadik csapat Európa-bajnoki címét.

A csapat is csúcsra ért

– Ez egy nagyon szép pillanata a pályafutásomnak. Köszönöm Révész Bálintnak, a családjának és az egész Révész Racingnek azt a rengeteg energiát, amit ebbe a csapatba fektettek – értékelt a leintés után Kiss.

A fordított rajtrácsos futamon a nyolcadik helyről startolhatott az immár ötszörös Európa-bajnok, de már az első körben három helyet javított. A rajt utáni csatában viszont megsérült az autó jobb eleje, ennek ellenére jó tempóban haladt, s végül negyedikként ért célba. A 2023-as szezon szeptember utolsó hétvégéjén Spanyolországban zárul, de Kiss Norbert számára különösebb tétje már nem lesz a nyolcadik versenyhétvégének.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában