2023.09.15. 10:46
A Kisvárda négy éve megszenvedett Pilisen. Mi lesz vasárnap?
A Kisvárda Master Good új vezetőedzője, Mátyus János magabiztos játékot vár el az együttese első kupameccsén.
A kisvárdaiak minden edzést és minden meccset komolyan vesznek
Forrás: kisvardafc.hu
Mátyus János vasárnap tétmeccsen is bemutatkozik a Kisvárda Master Good kispadján. A tréner második hete dolgozik együtt a csapattal, amely azóta játszott egy edzőmeccset a Nyíregyháza Spartacusszal, és ha minden jól megy, akkor a Pilisi LK elleni találkozót is a felkészülés jegyében vívhatják meg a szabolcsiak.
– Természetesen ismertem a keretet korábban is, ám egészen más személyesen a csapattal dolgozni – mondta el Mátyus János. – Nagyszerű első benyomások után készülök az első tétmeccsre. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, a bajnokságban mindenképpen meg kell indulnunk felfelé, emiatt is mondtam a játékosoknak már az első találkozásunk alkalmával, hogy minden apró sikerélmény fontos. Igaz ez akkor is, ha kupameccset-, vagy edzőmeccset vívunk, esetleg egymás között játszunk. Emiatt örültem a nyíregyházi sikerünknek és bízom benne, hogy az első tétmeccsen is hasonló szellemű csapatot látok a pályán. Szó sincs kötelező győzelemről, de azt várom, hogy magabiztos játékkal jussunk tovább.
Érdekes lesz látni, hogy Mátyus mester milyen összeállításban küldi pályára az övéit.
– Mondják edzők, hogy nincs náluk A és B csapat, de nálunk tényleg igaz ez – tette hozzá a tréner. – Mindenki számára nyitott az ajtó, bárki bekerülhet a kezdőbe. Több variációs lehetőségünk van, semmiképpen sem mondanám azt, hogy tartalékosan állunk fel. Az adott hétvégén mindig a legjobb tizeneggyel megyünk ki a pályára.
Az ellenfél a Pest vármegyei első osztályban szerepel, az eddigi négy meccséből kettőt nyert meg egy-egy döntetlen és vereség mellett, legutóbb a Vác VLSE otthonában aratott 4–0-s győzelmet. Érdekesség, hogy a Kisvárda és a Pilis majdnem napra pontosan négy évvel ezelőtt is összecsapott egymással a kupában, akkor 1–0-ra nyertek a várdaiak.
Akkor még nem ott játszottak a csapatok, ahol vasárnap pályára lépnek majd: a Pilis a múlt héten átadott Gubányi Károly utcai sporttelepen fogadja NB I.-es riválisát.