"Én mindenért megdolgoztam az életemben"

A nyitónapon még "csak" tapogatóztatok, de vasárnapra szinte minden gyorsaságin az élmezőnyben mentetek. Nyertetek majd két szakaszt, sőt… a verseny végére abszolút harmadik helyen találtátok magatokat! Hogy is van ez, hogy egy ilyen fiatal ralipáros ilyen eredményeket tud felmutatni Magyarország tradicionális ralipályáin? Nem véletlenül kapta Miskolc "A rally fellegvára" jelzőt.
– Pontosan ezért választottuk ezt a versenyt! A bajnoki címért ment több, mint öt páros; a legnehezebb versenye volt az évnek (kétnapos volt a rendezvény, és nem csak egy darab pár km-es szakaszt kellett az első napon teljesíteni). Tehát semmiképp sem tűnt úgy, hogy ezt majd most jól elspórolja mindenki. Tökéletes kihívásnak ígérkezett, olyan klasszikus pályákkal, amiken utoljára konkrétan 8-10 évesen jártam nézőként 1997-1999 között. Gondolom mondanom sem kell, hogy ezen időszak történéseit fejből tudom, hála a Premier Stúdió, Rallymánia, toljadneki, később DuEn munkálatainak. Akartuk ezt, én személy szerint valahol tudtam is, hogy képesek lehetünk ilyen eredményre is akár, de persze ezen mindenki csak mosolygott. Teljesen jogosan, azt hozzá kell tenni! Plusz csavar a történetben, hogy Mátéval mindketten Nyíregyházán születtünk, viszont egyikünk sem él már ott. Szimulátorozás révén ismerkedtünk meg.
– Mesélj a pályabejárásról, a kalandokról, a kocsiról és a jövőbeni terveidről.
Az időm jelentős részét Varsóban töltöm alapvetően a rali nem szerves része az életemnek (legalábbis eddig), így a klasszikus csibész pályajárások nekem kiestek. Cserébe könyörtelenül próbálom kihasználni az informatikában eltöltött több mint tíz évem nem csak munkatapasztalatát.
10 éves korom óta játszok minden rally játékkal és bő 18 éve rúgom a szimulátort, ami 30.000 megtett versenykilométert jelent, e mellett éves szinten 30-50.000 km-t vezetek forgalomban. Így a mellett, hogy Hibjánék pár évvel ezelőtti belsőjét tanulmányoztam, meghúztuk a "váratlant" és az Assetto Corsa nevű szimulátorban jártuk be Bükkszentlászlót és Bükkszentkeresztet is Mátéval. Még fel is írtuk Discordon! (videóhíváson, miközben megy a játék – a szerk.). Utólag ez sajnos nem tűnt jó ötletnek. Segített ugyan tájékozódni, de pont annyira volt más élőben, hogy ez most csak összezavart, de Királdon például segített. Mályinkát pedig videóról néztem meg egyedül ahányszor csak bírtam. Csomósék C2-es futása volt a választott alapanyag. Körülbelül 80%-ban ugyan azon mentünk, csak nekünk rövidebb volt és volt pár lassítónak csúfolt kitérő. Volt pár apróbb, és egy keményebb kalandunk, de Máté már az első gyorsaságin megízlelhette, hogy itt bizony van két arany kéz. Persze csak viccből mondtam akkor ezt, de tényleg sikerült megnyugtatnom, hogy nem ijedek meg, ha elindul az autó feneke. Így a Poweren történt majdnem borulásunkon és egy két apróbb kicsúszáson kívül nem történt semmi extra. Egyre gyorsabban mentünk, nem csináltam semmi komfortzónán kívülit, ezen sokan nevetni fognak, de olyan 60-65%-ban használtam az autót. 

– És a csapat?
A képek is beszédesek, de tényleg csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni a nagypalli brigádról. Gondolj bele, hogy úgy adta ki nekem Zolika Garage az autót, hogy kétszer beszéltünk telefonon, elküldtem neki egy kunmadarasi futásom belső felvételét egy másik hasonló autóval, majd egyszer elmentem személyesen. Beszélgettünk, beleültem a gépjárműbe, megnéztük a színét meg hogy van-e alatta kerék… Beindította, konstatáltuk, hogy jó nagy darab ember vagyok, majd állít az ülésen. Kérdezte, hogy megyek-e, mondtam, hogy nem, ez jó lesz. Láttam, hogy minden a helyén van! Részemről maximális szimpátiával kezet ráztunk, mindent megbeszéltünk és elbúcsúztunk, hogy majd a gépátvételen találkozunk legközelebb Miskolcon. Zseniális csapat, tökéletes autó és őszintén nem tudom, mit gondoltak verseny előtt rólam, de ilyen eredményre talán ők sem számítottak… 
– Hogyan tovább?
Fogalmunk sincs. Ez egy pénzigénye sport, az pedig nem lett több ezzel a helyezéssel, sőt. Van pár barát, aki segít de az mind inkább szóbeli, érdeklődésbeli. Az eddigi pályafutásomat saját forrásból finaszíroztam, de rengeteg dologban segített például Torda István és Búzás Robi barátom, Némógeri ((Németh Gergely – a szerk.), és természetesen a szűk családom… de a dicséretből, tanácsokból sajnos nem tudod kifizetni az autót. De ez a pop szakma ilyen, én nem is gondoltam azt, hogy na majd valaki blind-re alám tesz mindent, az úgy talán nem is adna ekkora löketet – persze fogalmam sincs, hogy milyen lehet, mert én mindenért megdolgoztam az életemben.
– Eddig nem igazán találkoztak a ralira járók a neveddel, talán a családban volt esetleg aki régebben ralizott?
Azért azt ne felejtsük el, hogy Némó mellett navigálgatok 2022 óta, illetve Görög Peti név jól cseng, hiszen az ewrc a mai napig összemos Horner “Bubu” egykori Lanciás fenegyerek akkori navigátorával, ami csak egy szerencsés névazonosság, de akkor is hízelgő. „Cigány” is sokat emlegeti ezt a nevet… sajnos még nem engem! De egyszer lehet, hogy meglátogatom, Varsóból pont útba esik. Édesapám (Görög György) megélte a Rally1, Rally2 és még a Rally Túra világ hőskorát is, az 1980-as évek elejétől az ezredfordulóig. Akkor akasztotta végleg szögre a sisakot. Utólag kicsit irigykedünk is egymásra. Ő azért, mert mindig oda szeretett volna eljutni, hogy csak vezetnie kelljen, én meg Zsigulik között, illusztris 100+ fős mezőnyben szerettem volna olyan magaslatokba lépni, mint egy Hideg Jani bácsi, Balatonyi, Sóvári, Varga “C” és még sorolhatnám…
Szerencsésnek érzem magam, hogy láttam, megéltem, beszippantottam a 90-es, 2000-es évek rally- feelingjét az apa megszállottsága miatt. Ha verseny volt, anya csinálta a szendvicseket, bepakolta a pujákat a kocsiba és mentünk és ott voltunk. Alig voltam 5-10 éves, ezek az emlékek szinte percre pontosan meg vannak a fejemben, de konkrétan rendszámokkal, végeredményekkel, sztorikkal. Ott kellett lenni, mert nem tudtad otthonról megnézni élőbe a monitoron, vagy a tévében, fel kellett sétálni azt a 3-4 km-t és ha esett az eső nem volt hová bújni. Ha a tévében elcsíptünk egy-egy 30 perces összefoglalót, vigyázban, csöndben ültünk tátott szájjal. Hogy mozgó szervizek voltak. Juliska néniéktől kellet néha vizet kérni, nem egy sátorba, kordonok mögött voltak a versenyzők, sokkal nyitottabb volt a rendszer. Minden közös volt, egymást segítették a versenyzők is. Egy egyszerű taxis, autószerelő is össze tudta rakni a költségvetést. Én abba a világba szerettem bele, és azt üldözöm, keresem..

– A Gy7-en a Bükkszentkereszti gyorson abszolút első helyen jöttetek le. Ezek szerint az volt a kedvenc gyorsasági szakaszotok?
Nem! Azon a gyorsaságin Máté konkrétan rettegett, olyan közel voltak a korlátok, fák, és olyan tempókat kellett menni azon a borzasztó szűk úton – amit én a bal1-ből nem is igazán éreztem. Rejtély, hogy miért adta ki pont ez a szakasz, de talán itt segített kicsit a szimulátor tapasztalat, illetve Zolika Garage Team tanácsai, trükkjei, amit megosztott. Egészen más itinereket írtunk, mint bárki – ezt azért merem kijelenteni, mert annyi belsőt néztem már meg… de ez is ilyen. Minden valamirevaló pilótának sajátos az “itiner-nyelvezete”. A Mályinka volt a kedvencünk! Ott sajnos 0.3 másodperces hátránnyal csak második időt tudtunk autózni, de ez is bőven elég volt a maximális extázishoz, vigyorgáshoz!
– Ha újra rajtolhatnátok, mit és miért tennétek másként?
Semmit, én mindent ugyan így csinálnék, de lehet, hogy erről Máté másképp vélekedik. Annyira csak a vezetésre fókuszáltam, hogy körülbelül azt is tőle kérdeztem meg, hogy mikor kell pisilnem!