2023.12.18. 12:51
Új légióssal erősít a Blue Sharks
A Hübner Nyíregyháza BS új-zélandi játékosa távozni szeretett volna, helyett amerikai irányító érkezett.
Carlbe Ervin a nyíregyháziak új játékosa
Forrás: ABA
A Blue Sharks rövid pihenő után január ötödikén folytatja szereplését a férfi kosárlabda NB I/B-ben. A csapat azon a mérkőzésen már új légióssal a soraiban veszi fel a harcot a Budafokkal.
Az új-zélandi Sioeli Vaiangina családi okokra hivatkozva a szerződése felbontását kérte. A klub tájékoztatása szerint jelenleg az a legfontosabb a játékos számára, hogy a családja mellett lehessen, ezért a Cápák vezetősége nem gördített semmilyen akadályt a távozása elé.
A légiós már két héttel ezelőtt jelezte a problémát, a klub azonnal dolgozott a pótlásán. A játékoscsere egyben szerkezeti váltással is jár, hiszen magasember helyett mezőnyposztra érkezik az amerikai Carlbe Lee Ervin.
A 28 éves, 190 centiméter magas, 1-es és 2-es poszton bevethető játékos a Kansas State egyetemen végzett 2017-ben. Első európai szezonját német alsóbb ligában töltötte, onnan folyamatosan feljebb lépdelve előbb Boszniában kosarazott, majd a 2021–2022-es idényben már a szlovén első osztályban szereplő Helios Suns Domzale együttesében 37 bajnoki mérkőzésen 14.3 pontot, 4.2 lepattanót, 4.7 gólpasszt és 1.6 szerzett labdát átlagolt, miközben 38 százalékkal dobta a hárompontosokat. A szlovén kupában és a bajnokságban is döntőt játszott a csapatával. Ugyanebben az évben az Adria Liga 2-ben is hasonló számokat produkált. Ezt követően megfordult Izraelben, a 2022–2023-as idényben pedig a ciprusi élvonalbeli APOEL színeiben 12.7 pontot, 5.4 lepattanót és 6.3 gólpasszt hozott meccsenként. Sokoldalúságát mutatja, hogy Cipruson 28 pont, 14 lepattanó és 12 gólpassz voltak a szezoncsúcsai.
Az új játékos az elmúlt napokban már a csapattal edzett és vasárnap a helyszínen tekintette meg a TF-Budapest elleni összecsapást.