Labdarúgás, Nyír-Wetland vármegyei I. osztály

2024.04.27. 20:36

Ötöt vágott a Mátészalka

Gól nélküli döntetlen az újfehértói rangadón.

Szon.hu

Fotó: Dodó Ferenc

A Nyír-Wetland vármegyei I. osztályú bajnokságban szombaton hat mérkőzést rendeztek.

Csenger–Kótaj 3–3 (1–3)
Csenger, v.: Takács. Csenger: Szedlacsek G. – Nagy D. (Szedlacsek Á.), Osváth (Oláj), Nagy M., Csorvási, Jónás, Antal, Peterman, Gaál (Nyéki), Bence, Barcsay. Edző: Juhász Ferenc. Kótaj: Reszler (Csikós) – Sallai, Hangácsi (Illés), Nagy, Papp, Dencs, Bagoly, Boros, Csörgő, Szarka (Sárközi), Molnár (Kovács-Bodó). Edző: Seregi Mihály. Gól: Barcsay, Jónás, Peterman, illetve Molnár 2 (egyet 11-esből), Csörgő.
Juhász Ferenc: – Nagyon sajnálom a fiúkat, az első húsz percet leszámítva nagyon jól játszottunk. Ha a végén van egy kis szerencsénk, akár a győzelem is meglehetett volna. További sok sikert kívánok a Kótajnak!
Seregi Mihály: – A mérkőzés képe alapján a csengeri csapatnak nagyon sok helyzete volt, de ha a mérkőzés előtt kérdeznek és azt mondják, hogy 3-3 a vége, akkor kiegyezek ezzel az eredménnyel, de 0-3-ra vezettünk, így nagy hiányérzetem van. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy igazságos döntetlen született, gratulálok a fiúknak. További sok sikert a Csengernek!
Nyírmeggyes–Mándok 1–3 (1–0)
Nyírmeggyes, v.: Tomori. Nyírmeggyes: Vakarcs – Banga, Szabó, Nagy Zs., Török, Ács, Batizi Pócsi, Preg, Máté (Folytán, Farkas)), Nagy Z., Drabik (Kujbus). Edző: Siska Attila. Mándok: Lőrincz – Baksa (Juhász), Köblös, Koszta (Klárik), Holló (Oravecz), Jene (Bokor), Matyi, Jánvári, Cservenyák, Nagy (Gyüre), Budaházi. Edző: Kocsis János. Gól: Ács, illetve Holló, Bokor, Matyi. 
Siska Attila: – Sajnos papírforma eredmény született, gratulálok a Mándoknak!
Kocsis János: – Visszafogott első félidőt produkáltunk, a másodikban viszont hatalmas fölényt alakítottunk ki és megérdemelten szereztük meg a három pontot.
Vásárosnamény–Mátészalka 0–5 (0–2)
Vásárosnamény, v.: Kondor. Vásárosnamény: Krizsanovszki – Géci, Berec, Szabó, Zán, Deskó (Danó), Kopor, Deák (Újvári), Balogh (Vass), Illés (Barta), Orosz. Edző: Piskóti Zsolt. Mátészalka: Szilágyi – Bodó G., Sárosi, Fenyőfalvi (Hudák), Kovács Á. (Kovács B.), Csáki, Gergely (Tóth), Magyari (Bakk), Bodó L., Fejes, Toldi. Edző: Makszim Gábor. Gól: Sárosi 2, Bodó L., Kovács Á., Toldi.
Piskóti Zsolt: – Sajnos erre a mérkőzésre nem lehetünk büszkék. Megyünk tovább.
Makszim Gábor: – Úgy gondolom, ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk. A fiúk kitettek magukért és megmutatták, hogy tudnak egymásért, a városért és a szurkolókért küzdeni. A csapat a győzelmet Fejes János nagypapájának emlékére ajánlja. További sok sikert kívánunk a hazai csapatnak!
Nyírbéltek–Nyírbátor 3–1 (1–0)
Nyírbéltek, v.: Makszim. Nyírbéltek: Ritli – Gyarmati, Ricsei, Boldizsár E. (Marozsán), Sőre, Nemes (Fleisz), Jónucz, Bányász (Kevert), Sidibe, Boldizsár G., Fischer. Edző: Gyarmati András. Nyírbátor: Borkó – Czerula (Varga), Szücs, Kun, Bakosi, Bakó, Nógrádi (Erdei), Tóth E., Terdik, Orosz, Tóth Sz. Játékos-edző: Erdei Zoltán. Gól: Szűcs (öngól), Sidibe 2, illetve Tóth Sz.
Gyarmati András: – Ahogy korábban említettem a beharangozóban is, hogy az a csapat fog nyerni, aki jobban akarja a győzelmet vagy jobban rá tud hangolódni, ez nekünk sikerült jobban és ezért tudtuk megnyerni a mérkőzést.
Erdei Zoltán: – Húsz percig tudtunk futballozni, megvoltak a helyzeteink is, utána pedig nincsenek rá szavak...
Újfehértó–Tarpa 0–0
Újfehértó, v.: Goneth. Újfehértó: Nagy M. – Barta (Varga J.), Mezei Béla, Angyal, Somogyi, Mezei Balázs (Miterkó), Zámbó, Pallai, Daróczi, Nagy D., Benke. Tarpa: Hotra – Prihoda, Zajka (Kolesnyik), Bodan, Maksajev (Doloh), Burdika (Boldizsár), Nemes, Mihalcsuk (Kamishanov), Palcsej, Lovincsuk, Gál. Edző: Bubis Iván.
Matévi Csaba elnök: – Ahogy ígértem, a nézők egy nagyon színvonalas mérkőzést láthattak. A második félidőben a helyzetek alapján eldönthettünk volna a mérkőzést.
Bubis Iván: – Az első félidőben, ha berúgjuk a 100%-os helyzeteinket, akkor megnyerhettük volna a mérkőzést, ezért lehetünk bosszúsak, viszont hozzá kell tennem, hogy a hazai csapatnak a második félidőben adódtak hasonló helyzetei. Úgy gondolom, hogy igazságos döntetlen született.

Kemecse–Nagykálló 3–2 (2–0)
Kemecse, v.: Kosztyu. Kemecse: Jóbi – Varga, Kovács, Boda (Szűcs), Majoros, Szokolai (Bárdos), Tudja, Törő (Hadházi), Gönczör (Hokk Á.), Balogh, Hokk B. Edző: Sánta Tibor. Nagykálló: Budaházi – Oláh, Erdei, Marozsán Zs., Mondok, Puluczkai, Homann (Marinka), Sipos (Anda), Haller (Bencs), Baráz, Nagy (Marozsán M.). Edző: Homann Richárd. Gól: Hokk B., Szokolai, Kovács, illetve Hokk B. (öngól), Marozsán M.
Sánta Tibor: – Hetven percig egész jól nézett ki a csapat. Játékban azt kaptam, amit vártam, ennek ellenére mindkét kapu előtt adódtak helyzetek és a végén sikerült szorossá tenni a mérkőzést. Nagyon örülünk és kiélvezzük minden pillanatát a győzelemnek.
Homann Richárd: – Nehéz bármit mondani, szép játék a futball. Azt, hogy ezt a mérkőzést elbuktuk inkább nem is mondok semmit az egészről...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában