Labdarúgás, Nyírbátor, válogatott

2024.06.21. 10:37

Nyírbátorból került be az U17-es válogatottba

Kun Ákos a Nyírbátor színeiben.

Fotó: Magánarchívum

A Nyír-Wetland vármegyei I. osztályban pallérozódó Kun Ákos meghívót kapott az U17-es válogatottba. A tizenhét esztendős középpályás így május végén utazhatott Taskentbe, ahol két barátságos mérkőzést vívott a csapat a vendéglátó Üzbegisztánnal. Sajnos mindkét összecsapást elbukta a nemzeti csapat, melyeken Kun csereként kapott lehetőséget, mint ahogyan a kisvárdai Osztrovka Maxim is.

Kivételes tehetség

Kun Ákos meghívása már csak azért is volt meglepő, mivel Jeremiás Gergő egyletében csupa kiemelt akadémistát (Ferencváros, Puskás Akadémia, Győri ETO, Vasas), valamint külföldi klubból érkező sihedert találunk (Real Sociedad, Parma, Torino, Inter Miami) – kivéve persze a nyírbátori ígéretet.  

Persze Kunnak is van akadémista múltja, öt évet töltött Kisvárdán, azonban 16 évesen a váltás mellett döntött.

A negyedosztályban szereplő Nyírbátor színeiben – amely gárda végül a hetedik helyen zárta a pontvadászatot – a 2023-2024-es évadban huszonhét találkozón lépett pályára és kilencszer volt eredményes. A jókora fizikai különbség ellenére a felnőttek között is hamar megtalálta a helyét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában