Labdarúgás, Nyíregyháza Spartacus

2024.06.20. 12:03

Történelmi tettet hajtottak végre

A városi stadionban tizenhatezer néző ünnepelte a nyíregyházi csapat bajnoki címét és feljutását az élvonalba.

Szon.hu

Nagy idők, nagy tanúi, az 1980-ban élvonalba jutott nyíregyházi csapat

Fotó: KM-archív

 A Nyíregyháza Spartacus játékosai hétfőn délelőtt orvosi és testösszetétel vizsgálaton vettek részt, délután pedig már edzés szerepelt a programjukban, megkezdték tehát felkészülésüket az NB I.-es szezonra. Mi azonban még nosztalgiázunk egy kicsit, a közelmúltban felidéztük a tíz évvel ezelőtti NB II.-es bajnoki címet, ezúttal a nagy elődök bajnoki címéről és feljutásáról emlékezünk meg.
Nevezetes dátum Nyíregyháza futballtörténetében 1980. május 18-a, ekkor vívta ki ugyanis először az élvonalba jutását megyeszékhelyünk csapata.

A legjobb összeállításban

Ezen a napon kiesés ellen harcoló Kazincbarcikával játszott az NYVSC, ekkor már csak öt forduló volt hátra az NB II.-es bajnokságból és Czeczeli Károlyéknak tíz pont előnye volt az üldöző Debreceni Universitas Sport Egyesülettel szemben (DUSE). Az antivilágban két pontot adtak a győzelemért, ezért a mieink akár egy döntetlennel is révbe értek volna a hajdúságiak mérkőzésétől függetlenül. Ennek megfelelően a lehető legjobb összeállításba küldte pályára övéit Temesvári Miklós.
– A mai sorsdöntő találkozón a legjobb összeállításban lépünk pályára. A már hosszú ideje sérüléssel bajlódó Kozma meggyógyult, s játékra kész. Turtóczky, és Kiss szintén felépült, mindketten vállalják a játékot. Így a Bús – Szekrényes, Gáspár, Szűcs, Cséke – Kozma, Moldván, Czeczeli – Polyák, Turtóczky, Kiss tizenegy kezd. A tartalékkapus Májer, a két mezőnycserejátékos pedig Ambrusz és Lukács. Játékosaim hét közben nagy-nagy szorgalommal és lelkesedéssel készültek a kazincbarcikaiak ellen. Remélem, hogy a nagy tét ellenére is nyugodtan, felszabadultan játszanak majd a fiúk. Jó és színvonalas mérkőzést várok, természetesen győzelemmel – vezette fel a találkozót lapunk 1980. május 18-i számában Temesvári Miklós, az NYVSC vezetőedzője.
A két csapat közötti differencia a hazaiak sikerét sejtette, a statisztikai azonban a borsodiak mellett szólt, az egymás ellen addig lejátszott négy találkozójukon veretlenek voltak, két döntetlenjük mellett kétszer győztesen távoztak Nyíregyházáról.

Megmaradt a különbség

A május 20-ai, keddi találkozót, az a Szávó vezette, aki az NYVSC-Újpesti Dózsa MNK-találkozót is dirigálta, amelyen a piros-kékek kiejtették a magyar bajnokot. 
Igazi futballünnepre készült a korabeli híradások szerint, az 16 ezer szurkoló, aki kilátogatott a városi stadionba. A győzelem ugyan elmaradt, a fiesta viszont nem, mert ugyan 1–0-ra nyert a Kazincbarcika, viszont a Debreceni Universitas nem tudott pontot szerezni városi testvércsapatától a Kinizsitől, ezért a két gárda között megmaradt a tíz pontos különbség a bajnokság befejezése előtt négy fordulóval.
A találkozóról így ír korabeli tudósításunk: Az NYVSC nagy akarása görcsös erőlködéssé vált. Végig többet kezdeményezett ugyan a hazai együttes, de sorra kihagyta helyzeteit. A vendégek gyors ellentámadásait követően viszont Buúsnak háromszor is nagy bravúrral kellett mentenie. A 61. percben azonban már a kapus is tehetetlen volt, Szemere 14 méterről lőtt a bal sarokba, 1-0. A hajrában hajrában csak egy kapufára és egy meg nem adott gólra tellett a rohamozó nyíregyháziak erejéből. Az izgalmas mérkőzésen a lelkesen, fegyelmezetten játszó Kazincbarcika megérdemelten szerezte meg a győzelmet.

Először az élvonalban

Ezzel a sikerrel vármegyénk labdarúgásának történetében először ünnepelhetett élvonalbeli labdarúgócsapatot. 1931-ben az NB I. kapujáig jutott ugyan az akkori nyíregyházi együttes, de az országos amatőrbajnokság döntőjében 2–1-re alulmaradt fővárosi ellenfelével szemben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában