Labdarúgás

2024.07.10. 14:22

A Szpari bombagólt szerzett, de kikapott nemzetközi kupás ellenfelétől

A Nyíregyháza Spartacus 3–1-re kikapott horvát Rijekától az ausztriai edzőtábor utolsó mérkőzésén.

A nyíregyháziak ezúttal is festői környezetben játszottak

Fotó: klub

Szerdán véget ért az NB I-es labdarúgó-bajnokság következő idényére készülő Nyíregyháza Spartacus tíznapos ausztriai edzőtábora. A társaság hazautazás előtt még egy, kétszer hatvan perces mérkőzést játszott a HNK Rijekával. Az ellenfél a horvát bajnokság előző idényében második helyen végzett és hamarosan az Európa-liga selejtezőjében játszhat.

Az új igazolások közül ezúttal csak Jaroslav Navrátil került be a kezdőcsapatba – Kisvárdáról érkező cseh szélső az ezt megelőző három meccséből kétszer kezdett a Szpariban.

Az első nagy helyzet Myke Ramos előtt adódott a 14. percben, ám lövését védte a horvátok kapusa. Szinte rögtön ezután már Fejér Béla mutatott be bravúrt azzal, hogy a kapufára tolt egy próbálkozást. Nem sokkal később Kovácsréti Márk jó cselek után picivel lőtt kapuba mellé. Lendületben maradt a Spartacus, időnként megzavarta ellenfelét a letámadásával, elöl is veszélyesebben futballozott és a félidő utolsó percében is voltak lehetőségei arra, hogy vezetést szerezzen, ám nem született gól.

Nem sokkal a fordulás után szétesett a nyíregyházi gárda, több hibát is elkövetett és tizenöt perc leforgása alatt három gólt kapott, abból kettőt labdavesztés után, kontrából.

A sokk után újra életjeleket mutatott a csapat, volt ziccere is. A szépítés az utolsó másodpercben jött össze: Oláh Benjámin nagyjából harminc méterről a jobb alsóba lőtt (3–1).

A Szpari a szerdaival együtt öt felkészülési mérkőzést játszott idáig: a Cigándot 5–1-re legyőzte, a Mihalovcéval 1–1-et játszott, az edzőtáborban 3–1-re kikapott a szerb Napredak Krusevactól, míg a horvátországi Eszékkel 2–2-re végzett.

A csapat hazai környezetben folytatja a felkészülést és a tervek szerint még a Békéscsabával csap össze a július utolsó hétvégéjére kiírt bajnoki rajt előtt.

Labdarúgás: felkészülési mérkőzés
HNK Rijeka (horvát)–Nyíregyháza Spartacus 3–1 (0–0)
Nyíregyháza: Fejér (Bese, 60., Tóth B. 90.) – Rjaskó (Gengeliczki, 73.), Alaxai (Tamás, 73.), Temesvári (Oláh, 73.), Navrátil (Beke, 73.), Kesztyűs (Kovács M., 73.), Nagy D. (Bertók, 73.), Nagy B. (Horváth K., 73.), Kovácsréti (Pataki, 73.), Myke Ramos (Babics, 60.), Gresó (Pinte, 73.).
Vezetőedző: Tímár Krisztián.
Gól: Butic 2, Ivanovic, illetve Oláh.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában