választás nyíregyházán

2019.10.14. 07:50

Zavartalanul voksolhattak

Volt, aki vasárnap még az okmányirodába is elment, mert lejárt a személyi igazolványa.

A megyeszékhelyen 101 szavazókörben 96 ezer 317 választó voksolhatott. Reggel 6 órától várták a szavazókat. Zökkenőmentesen megnyitották a nyíregyházi 7. számú szavazókört is, ahová 6 óra 15 perckor érkezett meg az első választópolgár. Az ő közreműködésével hivatalosan ellenőrizték a szavazóurnákat, majd lezárták.

A szavazóbizottság elnöke, Vadné Kokonay Zsuzsanna negyedik alkalommal vállalt aktív szerepet és feladatot a választással kapcsolatos tennivalókban. Minden az előírások és a tervek szerint halad, a bizottság tagjai felkészültek a hosszú napra, várják a szavazókat – mondta.

Rendkívüli esemény nem volt

A nyíregyházi Kazinczy-iskolában kialakított 21-es számú szavazókörben is rendben ment a szavazás. Nyíri Zoltánné, aki már harmadik alkalommal elnöke a szavazatszámláló bizottságnak, kérdésünkre elmondta: fél 1-ig a névjegyzékben szereplő 836 választópolgárból 213-an leadták a szavazatukat. Egy választó nem voksolhatott, mert nem volt nála a lakcímkártyája.

Folyamatosan érkeznek a választók, hosszabb „szünet” nem volt, a rutinos, összeszokott bizottság arra számított, hogy ebéd után sokan érkeznek majd. Déli 12 óráig lehetett leadni a mozgóurna-igénylést, 13 óra után a bizottság két tagja, Viroszt Ágnes és Kulcsárné Bereczkei Éva indultak el, hogy tizenkét választó így adhassa le a szavazatát.

A megyeszékhely egyik legnagyobb körzete a 22-es, ahová este 7 óráig 1195 választópolgárt vártak.

– Nálunk mindig sokan szavaznak, volt, hogy 60 százalék feletti részvételi aránnyal zártunk – tudtuk meg Dombrády Lászlótól, a szavazatszámláló bizottság elnökhelyettesétől, aki hozzátette: 13 óráig 374-en adták le a voksukat a Széchenyi-középiskolában található szavazókörben.

– Rendkívüli esemény nem történt.

Az egyik szavazónk itt szembesült azzal, hogy lejárt a személyi igazolványa,

neki azt javasoltuk, hogy a ma is nyitva tartó okmányirodában érvényesíttesse azt. Egy másik választó nem hozta magával a lakcímkártyáját, de hazament érte, és pár perc múlva már szavazhatott.

– A korábbi tapasztalatok alapján reggel és délután járulnak a legtöbben az urnához, így még várunk egy nagyobb „rohamot” – tette hozzá az elnökhelyettes.

KM

Ezek is érdekelhetik