Kisvárda hírei

2013.05.26. 17:43

Eltűntek a vadkacsák a Vár–tóról Kisvárdán

Kisvárda – A kisvárdai Vár előtti tó, elmúlt évi rendbetételét követően, gazdag növény és állatvilág vette birtokába a tó víz felületét s az abban elhelyezkedő, sásos, nádasos területeket.

Kisvárda – A kisvárdai Vár előtti tó, elmúlt évi rendbetételét követően, gazdag növény és állatvilág vette birtokába a tó víz felületét s az abban elhelyezkedő, sásos, nádasos területeket.

Az elmúlt év márciusában és áprilisában a meder kotrását a Felsőszabolcsi Vízgazdálkodási Társulat gépei és dolgozói végezték.

Egy úszókasza, nádvágó igénybevételével a kotrógépek segítségével vízfelület kialakítását úgy végezték el, hogy ma már öt nádas terület továbbra is biztosítja a vízimadarak – vadkacsák, vízi csirkék és más vízi élővilág további életterét.

Már korábban is gazdag növény és állatvilága volt a tónak. Mostanra ez megduplázódott. Napközben is többször megjelentek, a búvóhelyként szolgáló nádasos–zsombékos kis szigetekből a vadkacsák. Az esti szürkület kezdetével pedig folyamatosan kimerészkednek „vadászni” a szabadvízi területekre. A közelmúltban – február végén, márciusban a késő esti szürkületben mintegy kéttucatnyi vadkacsát számoltam meg. De így van ez kora reggel is. Ezek látványa, a rácsodálkozás, megfigyelés már hozzátartozik a Vár, a Vár–tó mindennapi hangulatához. Sokan látogatták abban az időben a város lakói, sokszor órákat eltöltve, csodálták a természet szépségeit. A vadkacsák költési ideje, kedvező időjárási feltételek mellett márciustól májusig terjed. Évente egyszer költenek, egy fészekalj 8–12 tojást tartalmaz. A vadkacsák mindenevők, étrendjük füvet, tavi növényeket, szágót, bogyókat és különféle magvakat tartalmaznak. Májustól viszont nem lehet látni a part közelében úszkáló vadkacsákat, eltűntek.

Rapsic pusztított

A környéken az a szóbeszéd járja, hogy vaklaki/k/, orvvadász/ok/–rapsíc fogta ki a vízmű mögötti terület környékén a vadkacsákat. Előbb arra a partszakaszra csalogatta kukoricával, hogy beetesse, majd peca zsinór horgára tengeri szemeket rakva fogdosta ki a mintegy kéttucatnyi vadkacsát. Arra már nem is gondolván, hogy a nádas–zsombékos területen lerakott tojások őrizetlenül elpusztulnak. Ezzel még nagyobb kárt okozván a természetben és a vadállományban. (Hasonló módon tűntek el a Bágeri–tóról, 2005–2006–ban a hattyúpárok.) Igaz a vadkacsa különleges kulináris (ínyenc falatok) élvezeteket ad fogyasztója számára. A város vezetése az elmúlt évben és most is széppé, élhetőbbé tenni Kisvárdát. Megtisztulnak a mezőgazdasági utak, a csatornák, új kerítést kapott a fürdő és környéke. Az elmúlt napokban pedig lekaszálták a Vár–tó környékét, ahova már egyre többen – jó idő esetén – érkeznek családok, baráti társaságok. Az elmúlt hét végén (19–én), pedig családi pikniket tartottak a Vár–tó és a Vár környezetében. Nem érthető és magyarázható azon személy/ek/ cselekedete, akiknek vandál pusztítása mérhetetlen károkat okozott a természetben. Egy vadkacsa eszmei értéke 100 ezer forint. A jelenlegi cselekedet nem is minősíthető. Vajon érez/nek/ –e bűntudatot, lelkiismeret furdalást e galád munkájukkal károkat okozó/k/?

Védeni értékeinket

A városban felszerelt térfigyelő kamerák talán elriasszák a vandál pusztításokat végző személy/ek/ tetteit. A lehetőség szerint keresni kellene annak lehetőségét, hogy a Vár, a Vár–tó, a fürdő környékén, s esetleg más frekventált helyeken is megérné térfigyelő kamerákkal felszerelni értékeink védelme érdekében. Vigyázzuk és védjük a természet adta rácsodálkozási lehetőségünket, mert azok hozzátartoznak a Vár, Vár–tó hangulatához természeti értékéhez.

- Vincze Péter -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!