Magyarország

2010.07.29. 14:21

Egy év alatt kerüli meg vitorlásával a Földet a fiatal magyar házaspár

<p>Csütörtökön indult el Budapestről az a fiatal házaspár, akik tengerjáró vitorlássukkal egy év alatt kívánják megkerülni a Földet. A 27 éves Rakonczay Viktória és a 29 éves Rakonczay Gábor az egykori földkerülő kettős Fa Nándor és Gál József útvonalát követi: a Gibraltár szorostól indulnak és délen az Antarktisz körül hajóznak majd.</p>

A pár 6 éve kezdett el vitorlázni, és már akkor elhatározták, hogy egyszer megkerülik a Földet. Előtte azonban ki akarták próbálni, mennyit bírnak fizikailag és lelkileg, ezért 2007-ben evezős hajóval átevezték az Atlanti-óceánt. Akkor 52 napot töltöttek kettesben a vizen és mint Viktória elmondta: "minden téren jól vizsgáztak". Bármilyen probléma adódot ketten gyorsan megoldották. A mostani úton ráadásul "ritkán" találkoznak majd, hiszen amíg egyikük kormányoz, addig a másik alszik. Viktória szerint épp ezért biztos, hogy kellemesen töltik majd azt a kis időt, amíg együtt lesznek.

Egy év, tíz kikötés

A pár kikérdezte a nagy elődöket is, hogy mi az, amire különösen oda kell figyelniük. Fa Nándorék szerint a legfontosabb, hogy megfelelően fel legyen készítve a vitorláshajó, hiszen lesznek olyan viharok, ahol akár 10 méteresnél is nagyobb hullámokkal és 100-120 kilométeres széllel kell megküzdeniük - mondta Viktória. A tavaly vásárolt tengeri vitrolást épp ezért minden biztonsági eszközzel felszerelték és le is tesztelték: több ezer kilométert hajóztak már vele a Földközi-tengeren és az Atlanti-óceánon. A nemzetközi természetvédelmi szervezet nevét viselő WWF Panda vitorlás a házaspár szerint az indulásra teljesen fel lett készítve.

A tervek szerint az eg éves hajóút alatt tízszer kötnek majd ki. Tartós élelmiszert visznek magukkal, kenyeret maguk sütnek majd. Sok vitamint is magukhoz vesznek, mert a 2007-es evezésnél kiderült: nagyon hamar kiütköznek a vitaminhiány miatti problémák.

A házaspár útjár az érdeklődők a www.rakonczay.hu weboldalon nyomon követhetik.

- Független Hírügynökség -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!