Magyarország

2010.12.11. 14:31

Italoztak, majd magukkal vitték az egyméteres adventi gyertyát

<p>Italozó fiatalok lopták el a Makó főterén álló adventi gyertyát. A tolvajoknak nem volt szerencséjük, a térfigyelő kamera felvette őket. A rendőrség eljárást indított ellenük.</p>

Az egyméteres, húsz centiméter átmérőjű adventi gyertya a szökőkúton állt, innen vitték el a fialalok. Egy fém tartón volt elhelyezve a gyertya, amit úgy sikerült megszerezniük, hogy letörték a tartót. A rendőrségre pénteken érkezett bejelentés a történtekről. A tolvajoknak nem volt szerencséjük, a környéken felállított térfigyelő kamerák ugyanis felvették őket, sőt, így azt is le tudták követni, hogy ezután hová mentek. Az öt fiatalt sikerült a nyomozóknak rövid idő alatt azonosítaniuk, kettejük ellen nyomozás indult.

Mint kiderült, az ötfős társaság hajnalig italozott az egyik szórakozóhelyen, a főtér felé 3 óra után indultak el. Ketten a Széchenyi téren lemaradtak, ekkor szedték le az adventi gyertyát a tartóról. A fiatalok ellen lopás miatt folyik az eljárás - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

- Független Hírügynökség -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!