Magyarország

2012.06.13. 13:44

Jogerősen semmis a sukorói telekcsere-szerződés

Budapest, 2012. június 13., szerda (MTI) - Jogerősen semmisnek mondta ki szerdán a Fővárosi Ítélőtábla a tervezett sukorói King s City turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződést, helybenhagyva ezzel a Fejér Megyei Bíróság elsőfokú ítéletét.

Budapest, 2012. június 13., szerda (MTI) - Jogerősen semmisnek mondta ki szerdán a Fővárosi Ítélőtábla a tervezett sukorói King s City turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződést, helybenhagyva ezzel a Fejér Megyei Bíróság elsőfokú ítéletét.

A táblabíróság döntésével elutasította az alperes eljárási kifogásait. Kimondta: a semmisség oka egyebek között a jogszabály megkerülése, vagyis az, hogy a felek célja a nyilvános versenyeztetés elkerülése volt. Rögzítette azt is: a csereszerződés során az értékarányosság megteremtése csak látszat volt, valójában nem volt értékarány, sőt mintegy egymilliárd forintos különbség volt a csereingatlanok között.

Az eljáró bíró mintegy kétórás indoklásában kifejtette: a sukorói telkek cseréje nem közcélból történt, hanem üzleti beruházásról volt szó. A bíró szerint a felek olyan szerződést írtak alá, amely látszólag megfelelt az előírásoknak, valójában több törvényi rendelkezést megkerültek, így például a vagyontörvényt és a nemzeti földalapról szóló törvényt is. Ahogy a bíró fogalmazott, a felek megpróbálták kijátszani a vízgazdálkodásról szóló és a természetvédelmi törvényt is. Olyan szerződést kötöttek, amelyben az alperes egy természetvédelmi területen, részben termőföldnek minősülő ingatlanokhoz jutott volna a valós értékénél alacsonyabb áron nyilvános versenyeztetés nélkül - fogalmazott.

A csereszerződést 2008 nyarán kötötte meg az alperes - a turisztikai beruházásban érdekelt befektetőcsoportot képviselő Joav Blum izraeli-magyar üzletember - a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-vel. A megállapodás értelmében a tulajdonában levő két albertirsai külterületi, valamint egy pilisi külterületi ingatlant cserélték volna el a magyar állam tulajdonában álló húsz sukorói, külterületi ingatlanért.

Az ügyben tavaly decemberben az első fokon eljáró Fejér Megyei Bíróság kimondta a szerződés semmisségét. Az alperes Joav Blum Pest megyei telkeinek értékét ugyanis a perben kirendelt értékbecslő 264 millió forintra értékelte a csereszerződésbe foglalt 787 millió forint helyett, a sukorói földeket pedig mintegy 1,7 milliárd forintra a szerződésben meghatározott 1,084 milliárd forint helyett.

A szerdán meghozott jogerős ítélet szerint a szerződés érvénytelenítésével vissza kell állítani az eredeti állapotot.

Az ítélethirdetésen - ahogy a per korábbi tárgyalásán is - a hallgatóság soraiban Tátrai Miklós, az MNV volt vezetője is megjelent.

-MTI-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!