Nagyvilág

2010.07.12. 18:50

Fidel Castro ismét a tévében!

<p>Hétfőn megjelenik a kubai televízió képernyőjén a gyengélkedő Fidel Castro. A szigetország egykori első embere, a forradalmár és a kommunista párt vezetője 11 hónap után lesz látható ismét.</p>

Minderről a Granma című pártlap számolt be. A lap szerint a ritkán látott, 83 éves politikus a Kerekasztal című műsorban szerepel majd és a közel-keleti helyzetről kialakított nézeteiről beszél.  Azt nem tudni, hogy Fidel Castro élőben szerepel-e a műsorban, vagy pedig felvételről.

Fidel csaknem ötven éven át vezette Kubát. 2006-ban egészségügyi problémái miatt az elnöki stafétát testvérének, Raulnak adta át. A nyilvánosság előtt azóta csak nagyon ritkán jelent meg. Néha fotókat közöltek róla, és a pártlapban is gyakran megjelennek írások az ő neve alatt.

Legutóbb a hétvégén közöltek fotókat Fidel Castróról. A tudósítás szerint a veterán politikus egy tudományos központban járt, ahol üdvözölte az elé járulókat, akik jókívánságaikkal halmozták el. Az egykori elnök melegítőt viselt- amióta lemondott tisztségéről, szinte mindig ebben a viseletben látható. Régebben katonai egyenruhát hordott.

- Független Hírügynökség -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!