Nagyvilág

2012.06.14. 19:09

Országos Roma Önkormányzat: fel kell lépni a menedékjoggal visszaélő emberkereskedők ellen

Budapest, 2012. június 14., csütörtök (MTI) - Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) fontosnak tartja, hogy fellépjenek azok ellen, akik a menedékjoggal visszaélve üzletszerűen foglalkoznak emberkereskedelemmel.

Budapest, 2012. június 14., csütörtök (MTI) - Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) fontosnak tartja, hogy fellépjenek azok ellen, akik a menedékjoggal visszaélve üzletszerűen foglalkoznak emberkereskedelemmel.

Az ORÖ az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben a kanadai szenátus bevándorlási törvényt érintő módosítására reagált, amelynek alapján a Kanadában menekültstátusért folyamodó magyar cigányok többségét is gyorsított eljárás után küldhetik haza.

Az Országos Roma Önkormányzat elnöke, Farkas Flórián által jegyzett kommüniké szerint az ORÖ már 2011 januárjától szorgalmazta, és ma is fontosnak tartja a gazdasági és a politikai menekültek megkülönböztetését, valamint a menedékjoggal visszaélő emberkereskedők elleni fellépést.

A kanadai menekültügyi törvény szigorításában az önkormányzat az emberkereskedelem visszaszorításának szándékát látja. Hazai feladatának elsősorban azonban azt tartja, hogy a kormánnyal közös programokban olyan gazdasági helyzetet teremtsen a nehéz sorban élő romák és nem romák számára, amely itthon, Magyarországon biztosít mindenkinek munka általi tisztes megélhetést - olvasható.

A közlés szerint az ORÖ örömmel fogadta a kanadai törvényhozás alsóházának azon megállapítását, amely szerint Magyarország demokratikus jogállam, az emberi jogok szempontjából biztonságos ország. "Az ORÖ-nek már korábban is az volt a véleménye, hogy az a magyar állampolgár, legyen az roma, zsidó vagy bármilyen származású, aki más országban politikai menekültjogot kér és félfasiszta diktatúrára hivatkozik, az - a néha aggodalomra okot adó szélsőséges esetek mellett is - nem mond igazat" - áll a közleményben.

A kanadai szenátus megkezdte a bevándorlási törvény tervezett módosításának tárgyalását, amelynek alapján a Kanadában menekültstátusért folyamodó magyar cigányok többségét is gyorsított eljárás után küldhetik haza.

A képviselőház által hétfőn elfogadott tervezet a felsőház plénuma elé került, amely azt szerdán már második olvasatban tárgyalta.

A kanadai kormány bevándorlásitörvény-módosítási javaslata az ellenzék szerint egyebek között szabad kezet ad a kabinetnek annak eldöntésében, hogy mely ország minősül biztonságosnak. A biztonságosnak ítélt országokból érkező menedékkérőket pedig - így mások mellett a Magyarországról érkező romákat is - gyors eljárás után küldhetik haza a kanadai hatóságok.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a bevándorlási törvény tervezett módosítására reagálva csütörtökön azt hangsúlyozta az MTI-nek, hogy Magyarország demokratikus jogállam, az emberi jogok szempontjából pedig biztonságos ország, így aki más országban politikai menekültjogot kér és félfasiszta diktatúrára hivatkozik, nem mond igazat. A tárca társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága közleményében azt írta: nyilvánvaló, hogy azok a magyar állampolgárok, akik az utóbbi években útra keltek és politikai menedékjogot kértek, a könnyebb megélhetés reményében indultak el, kihasználva a kanadai menekültügyi törvény által biztosított pénzbeli támogatási lehetőségeket.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!