Nagyvilág

2012.10.26. 14:38

Feltárták az egyik legértékesebb maja sírt

Nyugat-Guatemala földjéből vélhetően az eddigi legnagyobb „főnök” sírját ásták ki a régészek. <a href="http://www.haon.hu/kepek/4351720" target="_blank">KÉPEK &gt;&gt;</a>&gt;&nbsp;

Nyugat-Guatemala földjéből vélhetően az eddigi legnagyobb „főnök” sírját ásták ki a régészek. KÉPEK >> Hogy decemberben bejön e a maja jóslat azon értelmezése, miszerint a világvége megérkezik, hamarosan kiderül, az mindenesetre biztos, hogy azt a bizonyos fényt az alagút végén, a válságra hivatkozva már rég lekapcsolták.

De hagyjuk a jó magyar depressziót másra, elvégre nem mindennapi leleteket találtak a Retalhuleuban zajló, Tak alik Ab aj ásatásnál. K utz Chman a régészek szerint i. e. 700-ban uralkodott és nem pusztán király volt, hanem főpap is egyben. Sírja az eddigi legrégebbi királysír, amit valaha találtak, ráadásul rengeteg jáde követ és értékes szobrokat rejtett.

Miguel Orrego, a kutatás kormányzati vezetője a sajtónak így nyilatkozott: – Ő volt a nagy főnök. Az uralkodó, aki az Olmec (pre-maja kultúra) és a Maja kultúra közötti réseket áthidalta és kezdeményezte a maja szabályok fokozatos bevezetését – mondta.

A történészek szerint K utz Chman király volt az első olyan uralkodó, aki lefektette a későbbi maja kultúra alapjait, mint például a piramisok építése, (korábban négyzet alapú építményeket emeltek) vagy a királyi családok faragott szobros ábrázolása.

A sírban a régészek csillogó jáde kövekre bukkantak, sőt olyan nyakékre és keselyű formájú, faragott fülbevalóra, ami a hatalom és a társadalmi felsőbbrendűség szimbóluma volt, amit csak mélyen tisztelt, idősebb emberek viselhettek.

– Ennek az ékszernek különös jelentősége van – nyilatkozta Orrego, aki azt is elárulta, hogy a sírt már júniusban feltárták, mivel azonban a szakértőknek csak mostanra sikerült kétséget kizáróan kijelenteniük, hogy valóban K utz Chmané, így vártak a nyilvánosság bevonásával.

– Az itt talált ékszerek és kézműves munkák páratlan gazdagsága elárulja, mennyire nagy tiszteletben álló vallási vezető és hatalmas uralkodó volt – fűzte hozzá Christa Schieber régész kutató. – Minden bizonnyal ő volt az a személy, aki nagy változásokat hozott az addigi rendszerben és elültette a későbbi maja világ alapjait – mondta.

Ezek is érdekelhetik