Nagyvilág

2013.03.26. 15:16

A U.S. Steel tulajdonában marad a kassai acélmű

Pozsony/Kassa, 2013. március 25., hétfő (MTI) - A következő öt évben nem adja el a kassai acélművet a U.S. Steel. Az erről szóló megállapodást Robert Fico szlovák miniszterelnök és David Rintoul, a cég igazgatótanácsának elnöke kedden Kassán írta alá.

Pozsony/Kassa, 2013. március 25., hétfő (MTI) - A következő öt évben nem adja el a kassai acélművet a U.S. Steel. Az erről szóló megállapodást Robert Fico szlovák miniszterelnök és David Rintoul, a cég igazgatótanácsának elnöke kedden Kassán írta alá.

A megállapodás szerint az amerikai acélóriás a következő legalább öt évben nem adja el az általa 2000-ben privatizált gyárat, legalább a jelenlegi szinten tartja alkalmazottai számát és továbbra is együttműködik azokkal a szlovákiai beszállítókkal, akikkel eddig.

A cég befektetési támogatásokat és további adókedvezményt nem kap, viszont Robert Fico kabinetje kötelezettséget vállalt: jövő év januárjáig olyan értelemben módosít több környezetvédelmi törvényt, hogy a vállalat számára lehetővé váljon bizonyos környezetvédelmi támogatások elérése. Ezek összege előzetes becslések szerint mintegy 14 millió eurót tehet ki évente.

Robert Fico miniszterelnök a megállapodást jó hírnek és rendkívül fontosnak nevezte. Hangsúlyozta: tekintettel a munkanélküliségi adatokra és a válság más kihatásaira a kormánynak kötelessége volt, hogy megkezdje a vállalat maradásához vezető tárgyalásokat, amint tudomást szerzett annak lehetőségéről, hogy az acélművet eladhatják.

Megjegyezte: az acélvállalatnak nyújtott környezetvédelmi és egyéb engedmények némelyike a memorandum alapján 15 évig marad érvényben, másrészt ez a segítség nem jelent többletkiadásokat az államnak.

Öt év múlva, amennyiben még mi leszünk kormányon, ismét leülünk, hogy beszéljünk a további lehetőségekről - tette hozzá.

David Rintoul szerint a megállapodás lehetővé teszi, hogy a vállalat a "jövőbe nézzen". Rámutatott: a kohó egyes berendezéseinek modernizációja után jogosultakká válnak bizonyos "zöld támogatások" megszerzésére Az előzetes becslések szerint ez a beruházás mintegy 70-80 millió euró értékű lesz. Hangsúlyozta: az acélipar nem rendkívüli engedményeket, csupán "fair" körülményeket kér működéséhez, és ha ezt megkapja, akkor a világ bármely részén működő vállalatokkal is állni tudja a versenyt.

Az amerikaiak 2000-ben mindössze 60 millió dollárért vásárolták meg a kassai acélművet, ugyanakkor átvállalták annak 340 millió dolláros tartozását. A vállalat 2010-ig összesen mintegy 430 millió dollár adókedvezményt kapott, és így a kassai acélmű nyereséggel működött, tavaly azonban már 25 millió dollár veszteséget termelt. Ezt követően tavaly ősszel merült fel először hivatalosan annak lehetősége, hogy a U.S. Steel eladná a kassai üzemet.

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!