Nagyvilág

2016.11.12. 15:36

Marosvásárhelyi iskolaügy - Többezres tüntetés kezdődött Marosvásárhelyen a felekezeti iskola védelmében

Marosvásárhely - Több ezer ember gyűlt össze - a szervezők kérésére könyvvel a kezében - szombat délután a marosvásárhelyi Vársétányon, hogy a magyar felekezeti oktatásért tüntessen, és tiltakozzon a római katolikus gimnázium ellehetetlenítése, igazgatójának, Tamási Zsoltnak a meghurcolása ellen.

A tiltakozó nagygyűlést eredetileg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hétfői, Maros megyei választási kampányindító rendezvényén hirdették meg. A Magyar Polgári Párt korábban nyilatkozatban vállalt szolidaritást a római katolikus gimnázium meghurcolt vezetőjével, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) pedig válságkezelő csoport létrehozását sürgette a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium megmentésére.

Közvetlen érintettsége miatt végül - a gyulafehérvári főegyházmegye vagyonának egy részét kezelő - római katolikus Státus Alapítvány vette át a demonstráció megszervezését. A megmozdulás így felülemelkedhetett egy pártrendezvény szintjén, és a körülötte kibontakozott széles körű szolidaritás jelezte: az erdélyi anyanyelvű oktatás, azon belül a felekezeti iskolák működése összmagyar ügy.

A marosvásárhelyi Vársétányra - jelentős, de diszkrét rendőri jelenlét közepette - többnyire kisebb-nagyobb csoportokban érkeztek a történelmi egyházi közösségek, a magyar iskolák tanárai és diákjai, jelen vannak a magyar pártok országos és helyi vezetői.

A Ne hagyjuk az iskolát! jelmondattal meghirdetett demonstráció nemcsak címében utalt Reményik Sándor Templom és iskola című ismert versére: a szemerkélő hideg esőben, jelentős karhatalmi jelenlét közepette gyülekező marosvásárhelyieknek a szervezők a költemény szövegét tartalmazó szórólapokat osztogattak, hogy a demonstráció végén együtt szavalhassák el a kisebbségi sorba jutott erdélyi magyarságnak 1925-ben írt felhívást: "Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát".

A marosvásárhelyi demonstrációval egy időben a Kárpát-medence számos településén szolidaritási megmozdulásokat rendeznek.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!