Nyírbátor hírei

2011.02.14. 09:49

A bátori célok lehetnek bátrabbak

<p>Színvonalas, sportszerű, több, mint négyórás csatában szerezte meg a győzelmet a hazai csapat az asztalitenisz férfi NB I. vasárnapi megyei rangadóján.</p>

Becsülendő mindaz, amit Nyírbátorban és Apagyon tesznek a sportágért, miként az is, hogy döntően helyi erőkre támaszkodva évek óta a jobb helyezésekért vannak versenyben a férfi NB I-ben. Aztán jönnek a szövetség mindenttudó nagyurai, és menetközben nyúlnak bele a versenykiírásba, ezzel a valójában az ötödik helyezést megcélzó vasárnapi presztízscsata az osztályozós hely elkerüléséről is szólt.

Téved, aki azt állítja, hogy a csapatmeccseket felvezető pároscsaták a bemelegítésről szólnak, hiszen az a fél, amelyik mindkét ilyen találkozót be tudja húzni, az komoly előnyhöz jut. Esetünkben a bátoriak mondhatták el ezt magukról, és mivel két élversenyzőjük is megnyerte az első egyesét, már az elején közel kerültek a hőn állított győzelemhez. Az apagyiak is hozták az első két a kötelezőt, mígnem 5–2-nél érkeztünk el az újabb fordulóponthoz. Ekkor mindkét asztalon ádáz csata dúlt, a bártoriak végképp eldönhették volna a meccset, az apagyi remények pedig visszajöhettek volna az aktuális mérkőzések megnyerésével. Az ember azt sem tudta, hogy a Lukács Balázs–Hodász László vagy a Majoros Bence–Berecki Dezső ütközetet figyelje, hiszen párhuzamosak voltak az izgalmak. Mindkét csatában a döntő szettben 10:10 felett jártak már a felek, hol az egyik, hol a másik félnek volt meccslabdája – mindkét asztalon. Végül ez a kör 1–1-gyel ért véget: a 0:2-ről fordító Lukács és a második győzelmét is meccslabdákat hárítva megszerző nagy harcos, Berecki örülhetett a végén. Azzal, hogy Hodász László legyőzte a megyei rangadók történetében hazai pályán először veszítő Tóth Zsoltot, egyszer még visszajött az apagyi remény, de 7–4-nél az újabb két kiélezett meccset a bátoriak nyerték, és a folytatásban már megállíthatatlanok voltak.

Kiemelendő Lukács teljesítménye, ő harmadszor is négy egyéni meccset nyert a megyei derbin a bátoriak saját katlanjában. A kis Majoros Bence is nagyon igyekezett, első meccseit még túlizgulta, de a két Fodor elleni döntő szettes sikereivel ő is növelte a hazai győzelmek számát. Összegezve: nem volt ez olyan sima meccs, ahogy az eredmény mutatja, a felek több, mint négyórás csatát vívtak egymással, alig-alig volt ugyanis olyan mérkőzés, amely három szett alatt véget ért volna. Látszott, hogy a Nyírbátor nagyon felkészült az összecsapásra, és a hazaiaknál „alulról” is jöttek a győzelmek, míg az ősszel nyerő párosnak bizonyuló Fodor-fivérek bravúrjai nagyon hiányoztak a vendégeknek. A tavaszi körben háromból három győzelmet arató Nyírbátor így akár a jobb helyezésekért is versenyben lehet, de az Apagynak sem kell még lemondania arról, hogy elkerülje az osztályozót.

Másképpen, és sokkal szebben mondva tehát arról, hogy a mezőny első felében, a legjobb öt csapat között végezzen...

NB I., férfi

Nyírbátori ASE–Apagy SE 13–5
Lukács B., Kiss Zs.–Fodor G., Fodor I. 3:0 (a mérkőzés állása: 1–0), Tóth Zs., Majoros B.–Berecki D., Hodász 3:1 (2–0), Tóth Zs.–Fodor I. 3:0 (3–0), Lukács B.–Fodor G. 3:1 (4–0), Majoros B.–Hodász 1:3 (4–1), Kiss Zs.–Berecki D. 2:3 (4–2), Tóth Zs.–Fodor G. 3:1 (5–2), Lukács B.–Hodász 3:2 (6–2), Majoros B.–Berecki D. 2:3 (6–3), Kiss Zs.–Fodor I. 3:1 (7–3), Tóth Zs.–Hodász 0:3 (7–4), Lukács B.–Berecki D. 3:1 (8–4), Majoros B.–Fodor I. 3:2 (9–4), Kiss Zs.–Fodor G. 3:2 (10–4), Tóth Zs.–Berecki D. 3:1 (11–4), Lukács B.–Fodor I. 3:0 (12–4), Majoros B.–Fodor G. 3:2 (13–4), Kiss Zs.–Hodász 0:3 (13–5).

- Bondár Tibor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!