Szemlesütve az uralkodó előtt

Évezredes államiságunk alakjai közül bizony sokan lennének bajban, ha egyszer István, a király szemébe kellene nézniük – Nyéki Zsolt jegyzete. Másképp szóltak a harangok e hét keddjén, hiszen e napon nem pusztán a nándorfehérvári diadal hőseiért imádkozók fohászát idézték és repítették tova. Több mint ezer éves államunk múltja, jelene és jövője késztette töprengésre a felelősen gondolkodó embert; azt, aki még nem esett a jóléti világ bűvöletébe, aki képes tenni azért, hogy e sokat és sokszor igazságtalanul szenvedett országban is jobban éljünk, aki kész ezért áldozatokat is hozni, aki érti és érzi, mit is jelent a Szózat intelme: „…itt élned, halnod kell.” Szent királyunk küzdelme nem ért véget az államalapítással, hisz a nemzet érdekeit ma is védeni kell, bár nem karddal, hanem szóval, de a diplomácia ma is legalább olyan hitet, elszántságot, s akaratot követel meg, mint akkor, amikor még a fegyverek adták a legfőbb érvet.

Tetszik vagy sem, az utókornak időnként számvetést kell készítenie, és évezredes államiságunk alakjai közül bizony sokan lennének bajban, ha egyszer István, a király szemébe kellene nézniük. A személyes érdekek előbbre valósága, a saját vagyon gyarapítása a közösség kárára, testvérárulás és gyalázás, széthúzás, hamis és ártó eszmék terjesztése, idegen hatalmak szolgálata, kicsinyes hatalomjátszmák, mohóság, országveszejtés – hosszú a bűnlajstrom, ami miatt ökölbe szorulna az uralkodó keze. A hagyatékkal nem sáfárkodtunk jól, s ma már csak a domborzati térképek idézik kitörölhetetlenül az egykor szebb időket élt ország teljességét.

Mi hát most nekünk a dolgunk a világon? Küzdeni erőnk szerint a legnebesbekért – fordulhatunk válaszért megint a költőkhöz. Gyermekeinket neveljük fel lehetőségeink adta legnagyobb tisztességgel, gondoskodjunk a munkában megfáradt időseinkről, és közben teremtsünk értéket szűkebb s tágabb környezetünkben. Nem könnyű, de nemes feladat, amely teljesítése kudarcot vall áldozatok vállalása nélkül. Közben pedig ne feledkezzünk meg azokról, akiknek köszönhetően ma is beszélhetjük gyönyörű nyelvünket, s „annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán.”