Nyíregyháza hírei

2013.08.30. 21:39

Vidor: megkezdődött a kulturális seregszemle

Nyíregyháza - Péntek este útjára indult a tizenkettedik Vidor Fesztivál, több százan látogattak ki az első koncertekre.

Nyíregyháza - Péntek este útjára indult a tizenkettedik Vidor Fesztivál, több százan látogattak ki az első koncertekre. – Ernest Hemingway azt írta: „A derű az élők halhatatlansága". Ha ez igaz, akkor Nyíregyháza halhatatlanná válik az elkövetkező néhány napban – mondta Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár péntek este, a tizenkettedik Vidor Fesztivál megnyitóján.

Makk Károly, a színházi versenyprogram zsűri elnöke nem lehetett ott a seregszemle nyitányán, mert – ahogy Tasnádi Csaba, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója fogalmazott –, annyira sietett a fesztiválra, hogy út közben kificamította a bokáját. Reméljük, hamarosan elfoglalhatja helyét az ítészek között.

– A Vidor Fesztivál évek óta sok kedves órát ad nekünk, feledteti, hogy lassan vége a nyárnak, feltölt, erőt ad a hétköznapokhoz – hangsúlyozta köszöntőjében dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, s hozzátette: a programok túlnyúlnak a színház falain és a város határain, hiszen a megye több pontjára elviszi a vidámságot és a derűt.

A fesztivál megnyitóját követően szabadon engedték a Vidor szót formázó színes léggömböket, és a zsúfolásig telt Kossuth téren több száz ember üdvözölte tapssal az első fellépőket, Herczku Ágnes–Nikola Parov és a Bandáját.

– Tavaly is zenéltünk itt, és előtte is, és azelőtt is... – üdvözölte Herczku Ágnes a Vidor közönségét –, kilencven fokban máshogy látom a világot, de így is nagyon szép ez a tér. Vágjunk akkor bele!

KM-CSA


Ezek is érdekelhetik