Nyíregyháza hírei

2013.09.18. 13:54

Játszótér felújítások

Nyíregyháza - Befejeződött a Bujtosi városligetben, illetve az Alma utcán található játszóterek rekonstrukciója.

Nyíregyháza - Befejeződött a Bujtosi városligetben, illetve az Alma utcán található játszóterek rekonstrukciója. A NYÍRVV Nonprofit Kft. a Bujtoson már kialakított játékok mellé kihelyezett egy négytornyú, többfunkciós várat, amelyet elsősorban a kisebb gyermekeknek szánunk, mert a már meglévő vár elsősorban a nagyobb korosztály játékára alkalmas - tájékoztatta portálunkat a cég sajtóosztálya.

- Ezen kívül új mérleghintát, valamint a gyermekek egyensúlyérzékét fejlesztő faragott kígyó játékot is elhelyeztünk. Az új eszközök alatt ütéscsillapító talajt alakítottunk ki. Három szabadtéri kondieszközt is felállítottunk a ligetben, a gyermekek számára két gyalogló eszközt, illetve a felnőtteknek egy erőgépet, hiszen a Bujtoson jelenleg is sokan sportolnak és reményeink szerint örömmel használják majd a sporteszközöket. A bujtosi játszótér felújítása 4,7 millió forintba került.

Az Alma utcán egy háromtornyú várral bővítettük a játszóteret. A régi vár ugyanis balesetveszélyessé vált, így le kellett bontani. A többfunkciós játéktorony kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy a kisebb és a nagyobb gyermekek számára egyaránt használható legyen. A vár alatt egy 12x12 m-es ütéscsillapító ágyat is kialakítottunk. A bővítés költsége 1, 5 millió forint volt.

Az idei évben 9 játszótér teljes felújítása fejeződött már be, és egy új játszóhelyet is átadott a NYÍRVV Nonprofit Kft. Sóstóhegyen, az Úttörő utcán.

Terveink szerint az idei évben ugyancsak megújul a Vécsey utcai, a Kossuth utcai és a Stadion utcai játszótér,az Alkotás utcán pedig új játszóteret alakítunk ki. Folyamatosan végezzük a többi játszótér karbantartását is, kisebb festési és felújítási munkák még az Érkertben és Malomkertben várhatók. 2013-ban a NYÍRVV Nonprofit Kft. több mint 45 millió forintot fordít a település játszótereire.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!