Jegyzet: Majd lesz valahogy...

„Mikor a hobók útjára léptem...” Földes László, alias Hobó a megboldogult hetvenes években még fogcsikorgatva ellenállt a rendszernek. Volt miért és kiért világgá kürtölni a lázadás szófoszlányait. Hosszú haj, kopott farmer, tornacipő – kocsmai asztaloknál suttogva szidni a regnáló hatalmat. No meg disszidálni. Nem sok, de történt valami. Koncz Tibor jegyzete.

Ehhez képest... A minap közrebocsátott kutatás új csendes generációnak titulálta a jelenlegi 15–29 éves fiatalokat. A konklúzió lesújtó: a lázadás fogalma kihalt belőlük. Leginkább otthon gubbasztanak, tesznek az élet nagy dolgaira. Ha ez nem lenne elég, „kiábrándultak, és nagyjából fogalmuk sincs, mit hoz a jövő”.

Mentségükre szóljon, ezzel nincsenek egyedül. Pofátlanság lenne mégis csak és kizárólag rajtuk elverni a port. Amikor az ifjú titán tapasztalja, hogy édes szülei kénytelenek pisszenés nélkül tűrni a munkahelyen, és úgy lépnek át rajtuk, mint a pinty, – kevés választása marad. Jobb csendben tűrni, különben neki is felkopik az álla. Bulizni, csajozni, a számítógépet bámulni így is lehet. Aztán majd csak lesz valahogy...

Koncz Tibor