Nyíregyháza hírei

2014.06.11. 16:42

Bokrétaünnep az autópálya felett

Nyíregyháza - Nem csak a képzelet szárnyalt magasan, a hídgerenda is a levegőben lógott.

Nyíregyháza - Nem csak a képzelet szárnyalt magasan, a hídgerenda is a levegőben lógott.

Látványos momentumához érkezett az ütemesen megvalósuló beruházás: szerdán kora délután hídgerenda beemelési ünnepséget tartottak a Lomb utca és az M3-as autópálya találkozásánál. A 2,2 kilométer hosszúságú szakasz a sztrádát köti majd össze a Kálmánházi úttal, Nyíregyházát pedig nyugatról kerüli el 2x1 sávon, új nyomvonalon.

– A város részéről kiemelkedő ez a beruházás, hiszen Nyíregyháza új ipari fejlesztési területe csatlakozik közvetlenül az autópályával. A mai rendezvény olyan, mint egy bokrétaünnep, hiszen a legmagasabb pontját éri el a beruházás – fejtegette dr. Kovács Ferenc, a megyeszékhely polgármestere.

Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője hozzátette: – A közlekedők az elkerülőt – amit a Duna Aszfalt Kft. és a Ke-Víz 21 Zrt. konzorciumban valósít meg – ősztől már használhatják. Egyébként az M3-as autópálya és a 338. sz. főút csomópontja felett épülő hídhoz 36, Szolnokon készült gerendát emelnek be, amelyek változó nagyságúak: a legkisebb 11,8, a legnagyobb 17,8 méter hosszú, és méterenként 725 kilogrammot nyomnak.

A kivitelezés munkálatai szeptemberben kezdődtek, és előreláthatólag októberre készül el. Új csomópont alakul ki az M3-as autópályánál, és a nyomvonal mentén 30 ezer fát és cserjét is ültetnek. Miként szerdán, csütörtökön is 15-15 percre leállítják a forgalmat a munkálatok miatt, emiatt az autósok türelmét és megértését kéri a beruházó NIF Zrt.

KM–LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!