Nyíregyháza hírei

2015.02.06. 18:08

Húszonegymilliárd forinttal többet fordíthatunk a megye fejlesztésére

Nyíregyháza - Energetikai korszerűsítésre, a mélyszegénységben élők problémáinak kezelésére fordítanák a pénzt.

Nyíregyháza - Energetikai korszerűsítésre, a mélyszegénységben élők problémáinak kezelésére fordítanák a pénzt.

– Húszmilliárd forinttal megemelte a kormány Szabolcs-Szatmár-Bereg fejlesztési keretét – jelentette be a megyei önkormányzati közgyűlés elnöke szerdán. Seszták Oszkár lapunknak elmondta: már korábban is nekünk lejtett a pálya, hiszen a második legmagasabb összegű, 70 milliárd forint támogatást kaptuk a 2014–2020 közötti uniós költségvetési ciklusban a fejlesztési céljaink megvalósításához.

Nem egyetlen területre

A megyei közgyűlés elnöke emlékeztetett rá, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Programban a területi operatív programokhoz rendelve három vezérprojektet fogalmaztak meg: a munkahelyteremtés infrastrukturális feltételeinek biztosítása, megyei turizmusfejlesztési program, kis- és középvállalkozások támogatása.

Az ágazati operatív programokon belül négy vezérprojektet terveztek: szociális foglalkoztatási program a leszakadó társadalmi csoportok felzárkóztatására, versenyképes élelmiszer-gazdaság, fenntartható vízgazdálkodás, és megyei környezet- és hulladékgazdálkodási program.

– A kormány a korábban meghatározott keretet egészítette ki további húszmilliárd forinttal, ez pedig azt jelenti, hogy nem egyetlen területre jut több forrás, hanem a céljaink között oszlik meg, azaz minden projektre többet fordíthatunk.

– Nagyon fontos lesz a bölcsődék és óvodák energetikai korszerűsítésén túl a férőhelyek bővítése. Ami azért is lényeges, mert a programban önálló fejezet a mélyszegénységben élők, problémáinak a kezelése, s ebben komplex foglalkoztatási, lakhatási, oktatási, szociális és integrációs feladatokat határoztunk meg. Ugyanígy többet fordíthatunk az önkormányzati épületek korszerűsítésére, a kis- és középvállalkozások infrastrukturális feltételeinek javítására, mely a foglalkoztatás javítását is segíti majd.

Seszták Oszkár megjegyezte azt is: végre célt ért az a hosszú évtizedek óta hangoztatott vélemény, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű megyék fejlesztéséhez, felzárkóztatásukhoz nagyobb támogatásra van szükség, s most a vélemény a kormány döntésének köszönhetően kézzel fogható és felhasználható milliárdok formájában tartalommal telt meg, ami valós esélyt jelent megyénknek, az itt élőknek.

Pluszforrás Nyíregyházának

– A döntéssel Nyíregyháza közvetlen tervezési jogkörében készülő fejlesztési programjainak forrása 23,2 milliárd forintról 24,63 milliárdra nő. A programok városi prioritásai az összeg emelkedésével nem változtak. A 2020-ig tartó programozási időszakban továbbra is a helyi gazdaság fejlesztése, a kis- és közepes vállalkozói szektor versenyképességének erősítése, a város tőkevonzó képességének erősítése és a munkahelyteremtés a fő cél – mondta el Rendes Sándor sajtószóvivő.

KM-BM, SZA

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!