Nyíregyháza hírei

2015.03.18. 15:36

MSZP-sajtótájékoztató: Nem csoda, hogy fagyos a fogadtatás

Nyíregyháza - A szocialisták szerint nem csoda, hogy fagyos fogadtatást kapott a kormány Otthon Melege Programjának társasházfelújításokra vonatkozó alprogramja.

Nyíregyháza - A szocialisták szerint nem csoda, hogy fagyos fogadtatást kapott a kormány Otthon Melege Programjának társasházfelújításokra vonatkozó alprogramja.

Jeszenszki András, az MSZP városi alelnöke hangsúlyozta: – Csak energiamegtakarítást célzó beruházásokkal érhető el valódi megtakarítás, amilyen a panelprogram is volt. Ehhez kellene jó programokat és korrekt támogatási forrásokat rendelni! A 16 ezer iparosított technológiával épült lakásból 10 ezer már megújult a szocialista városvezetés idején, mintegy 3-4 ezer nyíregyházi otthon azonban továbbra is korszerűsítésre vár.

Nagy László városi elnök elmondta: 2010 óta megtorpant a program, és önkormányzati segítség nélkül félő, hogy így is marad. – Március 25-én javasolni fogjuk, hogy a városvezetés térképezze fel, hogy mennyi otthon szorul még felújításra, és az önkormányzat osztozzon a lakossággal az anyagi terhek viselésében. Meggyőződésünk, hogy lennének átcsoportosítható, felszabadítható források erre a célra költségvetésben! – tette hozzá.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!